ThetaHealing: nyerd vissza az egészséged isteni erővel!

Sándor Alexandra
Írta: ,
ThetaHealing: nyerd vissza az egészséged isteni erővel!

Vianna Stibal kis híján elveszítette a lábát egy daganatos megbetegedés miatt. Az orvosok már tehetetlenül tárták szét a karjukat, amikor Vianna egy sugallat alapján forradalmi energiagyógyászati módszerre akadt, és gyógyulása után kész rendszerré formálta. Az ő ThetaHealing című könyvéből (Bioenergetic Kiadó, 2014.) szemezgetünk most.

A théta-állapot

„Öt különböző frekvenciájú agyhullám létezik. […] A théta az ellazulás nagyon mély állapota.

Ez a hipnózis és az álom terepe. Ekkor az agyhullámok másodpercenként 4-7 ciklusú frekvenciára lassulnak.

A bölcsek órákon keresztül meditálnak, hogy eljussanak ebbe az állapotba, mert itt érik el a teljes elcsendesülést. A théta-agyhullámokat tekinthetjük a tudatalattinak is, hiszen ezek irányítják az elménk tudatos és tudattalan tartalmai közötti területeket.

Ezek tartalmazzák az emlékeket és az érzékeléseket, és ugyancsak ezek felelnek a gondolkodásmódunkért, a hiedelmeinkért és a viselkedésünkért.

A théta-agyhullámok kreatívak, ösztönzőek és spirituális érzékelés jellemzi őket.”

Az elrendelés

„Amikor a ThetaHealingben a saját testünk fölé emelkedve a teremtőhöz kapcsolódunk, hogy megkezdjük a társteremtés folyamatát, az imában a hozzá intézett szavainkat „elrendelésnek” nevezzük.

Elrendelem, hogy feltétlen szeretet járja át ennek a testnek minden egyes sejtjét.

Köszönöm! Megtörtént. Megtörtént. Megtörtént.

Fontos, hogy megértsd az elrendel szó használatát és jelentését, valamint azt az elrendelő kijelentést, hogy teremtő, mutasd meg nekem. Az elrendel (angolul command) szó meghatározásai az alábbiak:

  • Ránézni valamire, megnyílni valami felé, felügyelni, szemmel tartani valamit.
  • Birtokában van, a rendelkezésére áll, például bír egy nyelvet, beszél egy nyelvet (command a language).
  • Figyelmet érdemelni és kapni.
  • Jelet adni a működésbe lépésre, aktiválásra.” 

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!