Beléptünk a szüzek időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Beléptünk a szüzek időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Kép forrása: unsplash

Augusztus végén a Nap elhagyja az oroszlán csillagképét, és ezzel beköszönt egy nyugalmasabb, kevésbé pörgős időszak. Míg a nyár utolsó hónapja az optimizmusról, a kissé meggondolatlan lépésekről és a kiszámíthatatlanságról szólt, addig a szeptember éppen ennek az ellenkezőjét tartogatja a számunkra.

A bolygóállások a hangulatunkra is hatnak

A szeptember beköszöntével automatikusan jelentkezik egyfajta melankolikus hangulat, de gondoltál már arra, hogy ezért nem csak a nyár naptári vége okolható? Bizony, megváltoznak a bolygóállások is, amik mindannyiunkra hatást gyakorolnak. A sokszor túlságosan is büszke oroszlánokkal szöges ellentétben, a szüzek szerények, szeretnek beleolvadni a tömegbe sőt, időnként még az is előfordul, hogy egyáltalán nincsen önbizalmuk.

Emiatt a heves és forró augusztus után sokak számára egyfajta megnyugvás a szeptember kiszámíthatósága, hiszen erre az időszakra éppen ez jellemző.

Sokkal kevesebb lesz a váratlan helyzet, a tetteket felváltják a szellemi energiák, olyannyira, hogy a többség kifejezetten halogatóvá válhat ebben az időszakban.

Bár ez utóbbiról azt gondolhatnánk, hogy nem igazán jellemző a szüzekre… Akkor mivel magyarázható, hogy éppen az ő hónapjukra illik ez a jelző? Egyszerűen arról van szó, hogy a szüzek nagyon maximalisták, képesek tologatni a teendőket, egészen addig, míg a legjobb megoldást meg nem találják. Ez csapódhat le halogatás formájában az embereken.

A szüzek hónapjának negatív vonásai

A halogatáson túl akad még néhány negatív jelző ebben az időszakban, hiszen ahogy minden jegynek, úgy a szüzeknek is vannak kevésbé előnyös tulajdonságaik. Ilyen a kritikai hajlam, amire ők kiemelten hajlamosak, viszont cserébe a legkevésbé sem tűrik jól, ha véleményezik őket.

Szeptemberben észreveheted magadon, hogy sértődékenyebbé, érzékenyebbé válsz, viszont ezzel párhuzamosan hajlamos leszel arra, hogy másokat rendszeresen negatív jelzőkkel illess.

Erre az időszakra nem jellemző a határozott és önálló döntések meghozatala. A szüzeknek nincsenek improvizációs képességei, sokkal jobban érzik magukat, ha meglévő mintákat másolhatnak, gyakorolhatnak. Ebben nagyon precízek és kitartóak, de általában bajban vannak, ha saját maguknak kell dönteniük, főleg, ha hirtelen kell választaniuk. Így ezt mi is érezhetjük: nem leszünk tettre készek, önállóak.

Persze, amit muszáj, azt mindenki teljesíteni fogja, de a többségnek sokkal jobban esik, ha irányítottan dolgozhat. Ha mégis önálló munkavégzésre kerül sor, a legtöbben ilyenkor inkább terveznek, listát írnak, és a korábbiaknak megfelelően rendszereznek – a halasztható teendők végrehajtása áttevődik a következő hónapra.

Beléptünk a szüzek időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Előnyös dolgok, amiket a javadra fordíthatsz

Az előnyök közül ki kell emelnünk, hogy ez az időszak a rendszerezésről szól, ezért jó ötlet lehet szeptemberre időzíteni néhány változtatás bevezetését, vagy akár az otthonotok felfrissítését, a ruhatárad szelektálását. Bár a halogatás kicsit visszatarthat, ha képes vagy túllendülni rajta, akkor most mindennél könnyen tehetsz rendet az életedben fizikálisan és szellemileg egyaránt.

A szerelmet illetően is sokkal nyugodtabb időszak következik, a szeptember össze sem hasonlítható a szenvedélyes augusztussal. Erre a néhány hétre a kissé távolságtartó flörtölés, és a már-már maradinak ható randizgatás lehet a jellemző.

Akik szeptemberben jönnek össze a szerelmükkel, jó eséllyel inkább szellemi-érzelmi, semmint testi szinten hangolódnak rá egymásra. Ez igaz a már meglévő kapcsolatokra is, most érdemes romantikázni, közös programokat szervezni, ápolni a szerelmet.

Fókuszban

Egy bevált módszer, amivel nyugodtan aludhatsz a megfázás alatt

5 stresszcsökkentő módszer, amivel leengedhetsz az év végi hajtásban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!

Egészség és életmód

Egy bevált módszer, amivel nyugodtan aludhatsz a megfázás alatt