Mit árul el rólad a születési hónapod a számmisztika szerint? Ilyen vagy, ha májusban születtél

Írta: ,

A számmisztika és az ezotéria szorosan összefügg egymással, nem meglepő tehát, ha azt is közelebbről lehet elemezni, milyen személyiségjegyeket örököltünk a születési hónapunktól. Természetesen nem csak ez az egy szempont formálja az egyéniségünket, de a te önismeretedhez is hozzátehet, ha megtudod, a számmisztika szerint milyen vagy.

Milyen száma van a májusnak?

Május az ötödik hónapunk az évben, így aztán nincs is sok extra teendőnk a számolással kapcsolatosan. Mivel a számmisztikában általában addig kell mennünk az elemzéssel, míg egyjegyű számot nem kapunk, a májust illetően kézenfekvő az eredmény: ennek a hónapnak a száma az ötös.

Egyszerre akarsz nagyon gyorsan elköltözni és örökre otthon maradni

Az ötös számot a számmisztika szerint sokkal inkább az anya, mint az apa uralja. Ezért, ha májusban születtél, nagy esély van arra, hogy a te életedet is inkább az anyukád, mint az apukád határozta meg. Az is lehet, hogy kifejezetten rossz volt a kapcsolatod az édesapáddal, bár ezt némileg ellensúlyozza az a tény, hogy az ötös szám alapvetően szerencsés gyermekkort szokott takarni.

A májusban született emberekben általában él egyfajta menekülési ösztön, azaz szeretnének otthonról minél hamarabb eltűnni – más kérdés, hogy ez nem minden esetben sikerül.

Mégis, amint lehetőség adódott, májusi születési dátummal bizonyára te is igyekeztél önállóvá válni, a saját lábaidra állni.

Ez megváltozhat abban az esetben, ha úgy érzed, túl nagy a rizikó, ugyanis a biztonságérzeted nagyon erős, és ez felülírhatja a menekülési kényszeredet. Azonban egyúttal generálhat egy benső feszültséget is, és ez az életed számos más területére is kihathat. Pl. ha túl sokáig maradsz otthon az önállóságtól félve, idővel egyre nehezebben veszed rá magadat, hogy komolyan elköteleződj valaki mellett, az összeköltözés, közös élet ténye pedig még inkább feszélyezhet. Minderre rátesz egy lapáttal az, hogy nagyon igyekszel megfelelni a szüleidnek, és az édesanyád esetleg hajlamos lehet „birtokolni”, nyomás alatt tartani – itt is a helyzettől függ, hogy ebből menekülés vagy mamahotel lesz.

Szerencsés tulajdonságok és végletek uralják a mindennapjaidat

A májusban született emberek kaptak egy nagy adag szerencsét az ötös számtól, ami olyan tulajdonságokkal vértezte fel őket, mint amilyen az önbizalom, a kiteljesedés lehetősége és a nagyvonalúság. 

Ezeket a hasznos és sokat érő tulajdonságokat némileg ellensúlyozza az, hogy az ötös számú emberek hajlamosak túl sokat adni a környezetük véleményére, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak és emiatt kissé felszínessé válhatnak.

Kommunikációs képességük erős, többnyire jól és könnyen megtalálják az összhangot másokkal.

Májusi születéssel te is rugalmas, nyitott és érdeklődő személyiség vagy, de az aktivitásodat illetően általában két véglet jellemző rád: vagy nagyon lustán viselkedsz és hódolsz a semmittevés édes örömének (lehetőleg jó adag finomsággal megpakolva), vagy képtelen vagy otthon maradni, és folyton elkap a hév, hogy szórakozni menj, társaságba járj, és minél több új embert megismerj. Ez utóbbi nem csak benned kelthet feszültséget, a párkapcsolataidban is problémákat okozhat. A partnered képtelen lesz kiigazodni rajtad, nem fogja érteni, és főleg nehezen fog tudni alkalmazkodni ahhoz, hogy éppen melyik éned kerül előtérbe.

Kép forrása: dusanpetkovic/Depositphotos.com