Születési dátumodból kiderül, mi a rejtett képességed

Kovács Andrea
Írta: ,
Születési dátumodból kiderül, mi a rejtett képességed

Egy ősi bölcsesség szerint mindenki tehetséges valamiben, ám ha egy halat a fára mászás alapján próbálsz megítélni, akkor élete végéig ostobának fogja tartani magát. Az egyik legnagyobb kihívás földi életünk során, hogy megtaláljuk azt, amiben jók vagyunk, és amit örömmel végzünk. A számmisztika szerint születési dátumunk árulkodhat erről a képességről, egy próbát pedig mindenképpen megér a dolog: csak add össze a születésed dátumának számjegyet, addig, amíg egy nemű számot nem kapsz, majd nézd meg, igazak-e rád az állítások! Ha tehát például 1987.02.17-én születtél, akkor így számolj: 1+9+8+7+2+1+7=35=3+5=8.

8

A nyolcas számot hordozók nem ritkán találják meg valamilyen művészi területen a kiteljesedést, rejtett képességük a világ megértéséhez és interpretációjához kapcsolódik, nem csak arra képesek, hogy megértsék más emberek érzelmeit, de arra is, hogy ezeket olyan formában juttassák kifejezésre, amilyenben csak nagyon kevesen tudják.

Legyen szó írásról, festésről, táncról vagy éneklésről, a nyolcas számot hordozók képesek arra, hogy olyan élményeket szólaltassanak meg, amelyeket mindenki a magáénak érez, ezért sok lélek könnyebbülhet meg a művészetük által.

Az ő esetükben a rejtett képességük feltárása nem csak azért fontos, mert ezzel másoknak is jót tesznek, hanem azért is, mert önmaguk is csak ennek megélésével lehetnek igazán boldogok.

7

A hetes számmal születettek egy igazán kivételes és hálás ajándékot hoztak magukkal a világra, és ez pedig a képesség, hogy másokat bárhol, bármikor megnevettessenek.

A humor az ő fegyverük, amivel bármilyen akadályt legyőzhetnek maguk előtt, sok ajtót megnyitnak vele, ugyanakkor örömet és megkönnyebbülést is hoznak mások életébe azzal, hogy a legsötétebb pillanatokban is képesek visszaadni nekik a reményt egy jó ízű nevetéssel.

Jó érzékük van ahhoz, hogy eltalálják, kinek mit kell mondani különböző helyzetekben, így szinte sohasem kerülnek kellemetlen helyzetbe a humoruk miatt.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?