Ez a kő hozhat számodra szerencsét – A csillagjegyed szerint

Schuster Borka
Írta: ,
Ez a kő hozhat számodra szerencsét – A csillagjegyed szerint

Kép forrása: unsplash

Az ezotéria úgy tartja, minden jegyhez tartozik egy bizonyos kő, amely segít hogy az adott jegy szülöttei legyőzzék gyengeségeiket és megerősítsék pozitív tulajdonságaikat. Az ilyen köveket tarthatod az asztalodon, vagy viselheted ékszerként, a lényeg, hogy naponta találkozz és érintkezz vele – állítják az asztrológusok. Tudd meg, a te csillagjegyedhez melyik színpompás, vagy éppen ragyogóan tiszta ásvány illik!

Vízöntő Kép forrása: pinterest

A Vízöntők köve a sólyomszem, ami nagyon hasonlít a tigrisszemhez, de annál fényesebb, néha sötétebb színű változata. 

Védelmi kőnek is nevezik, mert úgy tartják, megóv a rossz barátoktól és rosszakaróktól, akik a mindig nyitott Vízöntőknek sokat árthatnak. 
 
A sólyomszem segíti a figyelem összpontosítását és a tanulást, amire a Vízöntőknek nagy szüksége van.
Rák Kép forrása: pinterest

Az aventurin neve sorsot, szerencsét jelent, és régen úgy tartották, bátorságot, optimizmust és jó szerencsét hoz a viselőjének.

A zárkózott Rákoknak pedig erre szükségük is van, hiszen sokszor több van bennük, mint amit magukról el mernek hinni. Az aventurin segíti az eltemetett, de el nem feledett gondok feltárását.

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!