Hogyan szeretnek a Rák férfiak? – A Rák szerelmének fény- és árnyoldalai

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A Rák férfiak igazán tökéletes férj- és apajelöltek, aminek az az oka, hogy a nőkhöz hasonlóan érzelmesek, és gyakran nagyon fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Egyik legfőbb céljuk a családi harmónia és a boldog párkapcsolat megteremtése, ezért, ha nyugodt és kiegyensúlyozott, szeretetteljes partnerre vágysz, egy Rák férfi oldalán neked is szerencséd lehet.

Tipikus gondoskodó

A Rák férfiak jellemző módon gondoskodó lelkek: ugyanúgy istápolják, kényeztetik, óvják és védik gyermekeiket, ahogy a kedvesüket, vagy éppen a szüleiket. Fontosnak érzik, hogy felmenőikkel is megfelelően bánjanak, visszaadják azt a sok jót, amit tőlük kaptak, sőt, sokszor igyekeznek túlteljesíteni rajtuk is.

Nagyon ragaszkodó alkatok, de egyúttal fontosnak tartják azt, hogy ezt a ragaszkodást vissza is kapják – a Rákok csak akkor érzik igazán jól magukat, ha nem csak adják a szeretetet, hanem ők is részesülnek belőle, hasonlóan intenzív módon.

Hajlamosak arra, hogy mindent háttérbe szorítsanak a szerelmük érdekében, ami akár abban is megnyilvánulhat, hogy addigi karrierjüket egy az egyben sutba dobják. Számukra a család jóval előrébb való, mint az anyagiak, a pénzre úgy tekintenek, mint egy hétköznapi eszközre. Inkább spórolnak, vagy lemondanak valamiről, minthogy túlórázzanak, és kevesebb időt tölthessenek szeretteikkel.

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)

Egészség és életmód

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni