Nagy éves horoszkóp 2013

Kiss Tímea
Írta: ,
Nagy éves horoszkóp 2013
A 2013-as év számos jegy szülötte számára meghatározó lesz, lesznek akik megtalálják a másik felüket, míg mások eljegyzésre, esküvőre, gyermekáldásra számíthatnak, de akadnak olyanok is, akik végre kiteljesedhetnek a karrierjüket illetően. 
Bak
Szerelem: Ez az év hullámvölgyeket tartogathat a Bak jegy szülötteinek, főleg a szinglik számára, hiszen mikor már azt hiszik, hogy sosem találják meg a másik felüket és kezdenek elkeseredni, akkor fog életükbe belépni az igazi szerelem. Míg a kapcsolatban élők néhány konfliktust leszámítva igazán boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatot tudhatnak magukénak. 
 
Karrier: A Bakok a karrierjük terén is számíthatnak fordulatokra, míg egyeseknek kinevezés van a láthatáron, addig mások egy új munkahelyen mutathatják meg szakmai hozzá értésüket.
Vízöntő
Szerelem: A 2013-as év választ adhat néhány megválaszolatlan kérdésre, többek között kiderülhet az, hogy mennyire erős a párkapcsolat, elválik, hogy együtt maradnak-e a jegy szülöttei a párjukkal vagy külön utakon folytatják-e az év hátralévő részét. A szinglik az év első felében élvezni fogják a randikat és a futó kalandokat, de az év második felére már vágynának egy komolyabb kapcsolatra.
 
Karrier: A csillagok munkahelyváltozásról és előrelépésről árulkodnak. De bármelyik is következik be, mindenképpen a Bak jegy szülötte előnyére fog változni.
 

Legolvasottabb cikkek

Hogyan „kozmetikázzuk” meg egyedül a kutyusunkat? 5 lépéses útmutató

Fókuszban

Hogyan „kozmetikázzuk” meg egyedül a kutyusunkat? 5 lépéses útmutató

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell