A Nap a legfontosabb csillagunk 2019-ben - ekképpen befolyásolja életünket

Kovács Andrea
Írta: ,

Cikksorozatunkban sorra vesszük, a különféle bolygók milyen hatást gyakorolnak életünkre globálisan és egyénileg egyaránt. Utolsó cikkünkben legfontosabb csillagunk, éltető energiaforrásunk, a Nap kerül a középpontba.

A benső én bolygója

A napjegyével mindenki tisztában van, csupán általánosabb elnevezése, a horoszkóp vagy a zodiákus ismertebb. A napjegyünk rámutat arra, hogy milyen a személyiségünk, a benső énünk. Míg a Hold a nőiességet, addig a Nap a férfiasságot jelképezi, ennek a jegynek köszönhetjük a hatalomhoz való viszonyunkat, illetve azt, milyennek látnak minket mások (ezzel szemben a Hold inkább azt mutatja meg, milyenek vagyunk valójában).

A napjegynek lendületet, erőt, energiát köszönhetünk, de sokkal inkább a materiális világ, az ego, a törekvések, ambíciók sorolhatóak ehhez a csillaghoz, nem pedig a valódi, kézzel megfoghatatlan értékek.

A Nap helyzete a születési térképen azt mutatja meg, milyen területen akarunk érvényesülni, célokat elérni, nem pedig azt, hogy ehhez milyen eszközöket használunk fel (arra inkább a Holdunk segíthet választ adni).

Kikre gyakorol nagy hatást?

A Nap mindenkire alapvető befolyással bír, hiszen éltető erőnk, nélküle nem létezne a Földön ma ismert élet. Ugyanakkor legerősebben az Oroszlánokat tudja befolyásolni, majd utánuk következnek a Kosok. Kevésbé erőteljes a hatása a Mérlegekre, legkevésbé pedig a Vízöntők számolhatnak a Nap energiáival.

Mit köszönhetünk még a Napnak?

A Napnak fontos, erős jellemvonásokat köszönhetünk, és ezek a tulajdonságok annál jobban érvényesülnek, minél erősebb, tisztább pozícióban áll a születési térképen a csillag. Mivel a Nap leginkább az Oroszlánokra hat, számukra alapelemnek bizonyul a magabiztosság, az optimista látásmód, a nagylelkűség, a bátorság, illetve a lobbanékonyság, találékonyság is – elsősorban a munkát és a hétköznapokat illetően. Ugyanakkor ezeket a tulajdonságokat minden jegy megkapja a Naptól, csak gyengébb szög esetében kevésbé intenzíven.

Az erős Nappal rendelkező emberek vonzódnak a hatalomhoz, az irányításhoz, rossz esetben hatalmaskodóvá válhatnak, vezetési mániával is küszködhetnek.

Negatív aspektus esetén értelemszerűen önbizalomhiány, vagy épp beképzeltség, hiúság léphet fel, és a megvezetett, irányított életvitel sem éppen ritka. Szintén a rossz tulajdonságok közé sorolhatjuk a diszharmónia érzését, a lustaságot, az erkölcsök hiányát és a kétszínűséget is, úgyhogy nagyon is sok múlik azon, mennyire van harmonikus helyzetben a Nap a születésed pillanatában.