Így nyerheted el az Ikrek szerelmét

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Az ikrek jegyben született embereket mindig körbeöleli valami különleges kettősség – ebből is adódik, hogy ilyen találó elnevezést kapott csillagképük. Úgy érezhetjük mellettük, mintha két különböző személyiséggel lenne dolgunk egyazon emberen belül. De vajon a szerelemben is ilyenek?

Ha el akarod venni az ikrek kedvét az udvarlástól, akkor nagyon egyszerű a dolgod: ne hagyd szóhoz jutni. Nem szereti, ha nem ő van a középpontban, de ezt még csak-csak eltűri. Ám azzal örökre magadra haragítod, ha félbeszakítod a történetmesélés közben.

Nem szerzel pluszpontot azzal sem, ha mindig mindent túl komolyan veszel. Ők lazák, könnyedek, sokak számára gyerekesek, de mivel a levegő az alapelemük, nem is lehetnek másmilyenek.

Egyszóval ne számíts rá, hogy ő lesz az, aki rohamléptekben halad az élet nagy dolgai felé sőt, ha erre sarkallod, azzal kifejezetten idegesíted.

Mivel mindenre nyitott, érdeklődő, a monotonitást, az unalmas hétköznapokat ki nem állhatja. Az ő szemében nem szerencsés, ha te ezeket kifejezetten kedveled.

Mivel imádják a változatosságot, ezért nagyon szerencsésnek mondhatja magát az, aki hosszú évekre maga mellett tudhat egy ikrek férfit. Kulcsszó szívéhez az újdonság, a megújulásra való képesség.

A korábbiaknak megfelelően leveheted a lábáról, ha áhítattal hallgatod, extra pluszpont, ha neked is olyan történeteid vannak, amikkel kiegészítheted az ő sztoriját. Mivel vonzza az ismeretlen, szívesen utazik, szeretné megismerni az egész világot.

Ezek alapján imádni fog, ha szívesen túrázol, vágsz bele kalandos utakba, vagy ehhez a témakörhöz kapcsolódik a munkád.

A lényeg, hogy kötődj valamilyen formában az utazáshoz, mert az ikrek olyan partnert fog választani, aki nyitott az ő céljaira. Ha ezek mellett spontánnak is mondhatod magadat, borítékolhatod a sikert!