A Hold hatásai életünkre: figyelj oda erre, ha az adott csillagjegyben tartózkodik

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A Hold 28 nap alatt kerüli meg a Földet, és ez idő alatt sorban áthalad a 12 állatövi jegyen – mindegyikben 2-3 napot tartózkodik. A Hold hatást gyakorol egész életünkre, nagyban meghatározza ugyanis a személyiségünket az, mi a Holdjegyünk, tehát születésünk percében éppen melyik csillagjegyben állt ez az égitest. Azonban havi szinten is befolyásolja a mindennapjainkat, hiszen sokat számít, éppen milyen energiákat zsebel be az adott állatövi jegyekből...

Több oldalon figyelemmel kísérheted, éppen melyik csillagjegyben tartózkodik. Az astro.com portálon pl. a főoldalon, jobb oldalt láthatsz egy térképet Current Planets cím alatt. Itt nem csak azt láthatod meg, hogy a Hold milyen jegyben áll, hanem a többi bolygó mozgását is szemügyre veheted. Ez alapján pedig már könnyen következtethetsz arra, milyen órák, napok várnak rád.

Hold a Bakban Kép forrása: mentatdgt/Depositphotos

Minden bizonnyal reflektorfénybe kerülnek az anyagi kérdések a Bakok által uralt időszakban, és jellemző módon megpróbálsz róluk felelősségteljesen, reálisan dönteni.

Ha valamikor, akkor ilyentájt erős késztetést érezhetsz arra, hogy leülj, és tervezz, listát írj, rendszerezz.

Ez egyébként tényleg jó ötlet ebben a pár napban, sokkal nagyobb eséllyel tudsz racionális, érzelemmentes, tudatos terveket készíteni, mint a hónap többi napján.

A Szüzek imádják a maximalizmust és szeretnek rendet tartani maguk körül, ezért aztán nem meglepő, hogy ez az időszak alkalmas a rendszerezésre és a kitartást igénylő teendőkre.

Jó ötlet lehet pl.

ilyenkor elkezdeni egy diétát, belevágni a keményebb edzésekbe, vagy éppen tisztázni azokat a kérdéseket, amikben szeretnél nagyon reálisan, érzelemmentesen dönteni.

Negatív aspektust jelent, hogy szőrszálhasogatóvá, aggodalmaskodóvá válhatsz, és sok kétség ébredhet benned, amitől elbizonytalanodhatsz döntéseid helyességében.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján