Használod a benső erődet? Ha ez az X dolog igaz rád, akkor biztosan

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Használod a benső erődet? Ha ez az X dolog igaz rád, akkor biztosan

Kép forrása: xload/depositphotos.com

A benső erő létezése bizonyított dolog, hiszen az általa birtokolt energiákat szabadítják fel – többek között – a különböző meditációs, vagy éppen harcművészeti ágban. De nem csak szakértők segíthetnek rábukkanni a mélyebben rejlő, ösztönös érzésekre, sokszor a körülmények automatikusan felszínre hozzák őket. Nekem például rengeteget segített ezen a téren az anyává válás, illetve az, hogy betöltöttem a harmincat. Ekkor tényleg minden eddigi eredményt, történést átgondoltam és jóval tudatosabbá váltam. De milyen jelek utalnak arra, hogy te is már legalább részben használod a benső erődet?

A mai modern emberek szinte teljesen elfelejtettek türelmesnek lenni: mindent azonnal akarunk, már szinte nem is tudjuk, milyen megdolgozni a sikerért, vagy éppen egy áhított eredményért, tárgyért. Nehezünkre esik várakozni, ha valamiért tenni kell, akkor inkább legyintünk az egészre.

Mintha alapérdem lenne, hogy a fáradozásokat azonnal siker koronázza, vagy a befektetett energiák rögvest megtérülnek. Amennyiben használod a benső erődet, számodra a türelem magától értetődő.

Tisztában vagy vele, hogy nem hullik semmi sem az öledbe sőt, sokszor az a „gyanús” számodra, ha valami túl könnyen ment. Türelmes vagy a hétköznapokat illetően éppúgy, mint a nagyobb volumenű dolgokat tekintve.

A hangnemed nyugodt, jól átlátod az élethelyzeteket, a pillanatokat és pontosan tudod, hogy nincs hova kapkodnod – emiatt is keresik mások a társaságodat és ezért tudnak könnyen lecsillapodni melletted.

 

Tisztában vagy azzal, hogy az idegeskedés, a folytonos aggodalom, vagy éppen a vitatkozás mind-mind rengeteg erőt vesz el tőled. Olyan energiákat kell mozgósítanod a mérgelődések közepette, amiket az életed egyéb részeiben sokkal jobban kamatoztatni tudnál.

Éppen ezért nem is fecsérled ilyesmire az idődet: gond nélkül meg tudod őrizni a hidegvéredet. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, te is sokat tettél azért, hogy eljuss erre a szintre. Többek között tisztába kerültél a hiányosságaiddal és elfogadtad azokat, folyamatosan munkálkodsz a problémáid megoldásán és mindeközben állandóan figyeled saját magadat.

Ezek együttesen odáig vezetnek, hogy a hétköznapjaid nyugodtak, harmonikusak lettek: könnyedén kontrollálod saját magadat és gond nélkül irányítod a benső erődet.

 

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!