Vedd észre, ha a Halak szerelmes – Néhány jel menthetetlenül lebuktatja

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A szerelmi életünket nagyban meghatározza, milyen a születési térképünk, ennek kiderítéséhez azonban szükség van a percre pontos születési dátumra és helyszínre. Ez sajnos nem egy könnyen beszerezhető adat… Ha ki akarod deríteni, mit érez a kiszemelted, érdemes először a zodiákusa alapján tájékozódnod – a születési hónapját akár a közösségi oldalán is megtekintheted. A napjegy mindenkinek fontos szerepet tölt be a személyiségét illetően, ezért ebben a cikksorozatban annak járunk utána, a horoszkópunk hogyan árulkodik az érzelmeinkről.

A Halak nem tipikusan társas lények, legalábbis csak elvétve lesznek igazán szerelmesek.

Emiatt aztán, ha tényleg úgy hozza a sors, hogy belezúgnak valakibe, azt általában feleségül is veszik.

Sok Halak gyakran már az első szerelmét az oltár elé kíséri, és ezen a kapcsolaton nem is igazán akar változtatni a későbbiek során.

Nem kifejezetten a szerelemre utaló jel, de mindenképpen pozitív visszacsatolás lehet számodra, hogy a kiszemelt Halak férfi még nem nős, pedig nem a húszas évei elején jár.

Ő még valószínűleg nem volt igazán szerelmes, de ahogy mindenki, ő is az igazira vár.

A Halak hihetetlenül emocionális emberek, szeretnek adni, gondoskodni és nagyon jól átérzik mások élethelyzetét.

Gyengéd természetüknek köszönhetően könnyű félreérteni a közeledésüket, gyakran azonban nincs szó náluk másról, mint puszta kedvességről.

Bármennyire is odaadóak és figyelmesek, a Halak férfiak szeretnek irányítani.

Ez talán annak köszönhető, hogy így próbálnak időt és lehetőséget szakítani a számukra annyira fontos elvonulásra, befelé fordulásra.

Emiatt pedig csak azok a Halak engedik ki kezeik közül az irányítást, akik fülig szerelmesek.