Mi voltál az előző életedben? Születésszámod árulkodik róla!

Írta: ,

Vannak kultúrák, amelyek szerint nem egyetlen életünk van, hanem lelkünk folyamatosan vándorol, testből testbe, életből életbe, hogy újabb és újabb tapasztalatokat szerezzen. A számmisztika szerint a születésszámod árulkodhat arról, milyen sorsot töltöttél be valamelyik korábbi életedben – ha kíváncsi vagy, számold ki a saját számodat! Add össze a születési dátumod eredményeit, majd a kapott szám számjegyeit, egészen addig, amíg egy jegyű számot nem kapsz.  Ha például 1977.02.06-án születtél, akkor a születésszámod 1+9+7+7+2+6=32=3+2=5.

1

1/9 1

Akik az egyes számot hordozzák, egy korábbi életükben vezető szerepet tölthettek be.

Ez jelentheti azt, hogy akár uralkodók vagy vezérek voltak, de az is lehet, hogy csak egy kisebb közösségben töltöttek be vezetői szerepet.

Az azonban biztos, hogy ebben az életben sok más emberre hatással voltak, példát mutattak és inspiráltak, és személyiségük még haláluk után is sokáig meghatározó volt.

Lehet, hogy olyan gondolatokat, irányzatokat indítottak el, melyeknek hatását akár a mostani életükben is érezhetik, vagy egy közösségben máig emlékeznek rájuk újító szellemiségük, vagy erős vezetői képességeik miatt.

2

2/9 2

A kettes számot hordozók esetében előfordulhat, hogy egy korábbi életükben beteljesületlen szerelem áldozatai lettek, az is lehet, hogy valamelyik korábbi életüknek ilyen okból lett vége.

Noha tanultak a hibájukból, és mostanra másra is alapozzák az életüket, így nem függhet egyetlen dologtól a boldogságuk, még most is hajlamosak a végletekig romantikusak lenni, mert ezt a tapasztalatot hozták magukkal egy korábbi életükből.

Az sem ritka, hogy a kettes számot hordozók életében van valaki, aki korábbi életeik során is velük volt, és ugyanaz a lélek sorsokon keresztül, újra és újra, mindig más, de mindig fontos szerepet tölt be az életükben.

3

3/9 3

A hármas számot hordozók felfedezők vagy újítók lehettek előző életükben, akik megelőzték a saját korukat.

Elképzeléseikben, látomásaikban lehet, hogy saját koruk nem hitt, de az idő később őket igazolta.

Ha szerencsésebbek voltak, a saját koruk is felismerte bennük a zsenit, és elévülhetetlen érdemeiket már az adott élet alatt jutalom illette.

Akár csak egy kisebb közösségre, akár az egész világra voltak hatással, szinte biztos, hogy ebben az életben valami olyasmivel álltak elő, aminek a gondolata még korábban soha, senkiben nem merült fel.

4

4/9 4

A négyes számot hordozók egykori életükben lázadó, fékezhetetlen szabadságharcosok lettek.

Mindegy, hogy a rabszolgák felszabadításáért, a francia forradalomért vagy éppen a nők egyenjogúságáért, de valamelyik korban tiszta szívvel álltak ki egy olyan ügy mellett, amiben őszintén hittek, és amit ma már talán mindenki evidenciának tart, abban a korban azonban súlyos árat kellett fizetni érte, és sokan nem nézték jó szemmel, ha valaki ezek mellett kardoskodott.

Annyi biztos, hogy a négyes számot hordozók egy korábbi életükben nagyon bátran viselkedtek valami olyasmi érdekében, amiben hinni tudtak.

5

5/9 5

Az ötös számot hordozók valamelyik korábbi életében a kiegyensúlyozottság, a biztonság játszott nagy szerepet.

Hosszú, tartalmas öregséget éltek meg, és ebben az életben ez az életszakasz volt a legmeghatározóbb számukra, mert matriarchaként egy egész család biztonságáról gondoskodhattak.

Lehet, hogy kissé szigorú, akár zsarnokoskodó személyiségük volt, azonban mindig tudták, mi a helyes irány, és bármit elkövettek, hogy a hozzájuk tartozókat biztonságban tudhassák, ezért mindenki bizalommal és szeretettel fordult hozzájuk.

Valószínűleg erős családot hagytak maguk után, mikor ebből az életükből eltávoztak, és hiányukat még sokáig érezték.

6

6/9 6

A hatos számot hordozók életében a kaland, a kihívás és az izgalom játszhatott valamikor nagy szerepet.

Nem elképzelhetetlen, hogy életük során egy hosszú utat jártak be, például egyszerű szegény emberből valamilyen vezető beosztásba küzdötték fel magukat, vagy éppen körbeutazták a világot, és új tájakat fedeztek fel.

Abba a típusba tartozhattak, aki képtelen egy helyben maradni, mindig a dolgok sűrűjében van, nem ijed meg a veszélytől, éppen ezért a legszorultabb helyzetből is könnyedén kivágja magát.

Biztos, hogy életük végére egy egész könyvnyi hihetetlen történetük volt.

7

7/9 7

A hetes számot hordozók valamiféle művészi tevékenységnek áldozhatták az előző életüket, amelyben kifejezetten tehetségesek is voltak.

Akár szobrászként, festőként, íróként vagy zenészként alkottak, saját korukban mindenki ismerte őket, és művészetük lévén olyan helyekre volt bejárásuk, ahová csak keveseknek.

Minden bizonnyal valami maradandót alkottak, és az sem kizárt, hogy most valami olyan művészeti alkotásért rajonganak, amelyet korábban ők maguk hozhattak létre egy ezt megelőző életükben.

A magánéletükben azonban sajnos nem voltak ennyire sikeresek, mert sok mindent áldoztak fel az alkotás oltárán.

8

8/9 8

A nyolcas számot hordozók valamiféle küldetést követtek, valami nagyon fontos cél vezérelte őket, amelyet azonban ebben a korábbi életben nem tudtak beteljesíteni, és ezért most újra és újra próbálkozniuk kell a küldetés elérésével.

Lehet, hogy csak túl későn jöttek rá, mi is volt az életfeladatuk, és az is lehet, hogy egy életen keresztül próbálkoztak sikertelenül a céljaik megvalósításával, mert valaki mindig megakadályozta őket.

Most azonban újabb lehetőséget kaptak, és beteljesíthetik a küldetésüket.

9

9/9 9

A kilences számot hordozók egy korábbi életét valami sötét titok árnyékolhatta be, amelyet egy egész élet során magukkal hordoztak, és ami miatt senkit nem mertek igazán közel engedni magukhoz, mert féltek, hogy lelepleződnek.

Ez a tragikusság keserű, magányos életet jelenthetett nekik, ugyanakkor birtokában voltak egy olyasfajta tudásnak, amit mindenki próbált megszerezni, de sokan talán azt sem sejtették, hol keressék.

A tragédia azonban összességében mégis csak árnyékot vetett az életükre, ezért az új életeikben lehetőséget kapnak arra, hogy megéljenek olyasmiket, amikre korábban nem volt lehetőségük.