5 csillagjegy, amelyet nagyon nehezen ért meg a környezete

Írta: ,

Személyiségünkben sok olyan összetevő lehet, ami hatással van arra, hogyan tudjuk megértetni magunkat másokkal vagy kifejezni az érzelmeinket. Az asztrológia szerint annak is nagy szerepe van ebben, hogy mely csillagkép alatt születtünk. Az alábbi 5 jegyet például általában nagyon nehezen érti meg a környezete, pláne az ismeretség kezdetén.

A Rák csillagjegy szülötteit az állandó hangulatingadozások jellemzik, és ebből adódhat a meg nem értettségük – a többi csillagjegy nehezen tudja követni a megjósolhatatlan, sokszor következetlen viselkedésüket.

Ráadásul a Rákok nem kifejezetten jók az érzelmeik szavakba öntésében, így sokszor csak az érzékelhető rajtuk, hogy valami nincs rendben.

Persze, aki már jobban ismeri őket, tud olvasni a sorok közt, és fel tudja ismerni, mikor kell kicsit megpiszkálni a felszínt ahhoz, hogy kiderüljön, mi a baj.

A Skorpió egyedüllét iránti vágya, szabadságszeretete és kissé rejtélyes természete miatt szintén egy olyan jegy, amelyet nagyon nehezen ért meg a környezete.

Fontos számára a privát szféra, és nem szívesen oszt meg személyes jellegű információkat másokkal, ami még nem is lenne probléma, ám sokszor ezt még titokzatos viselkedés is övezi nála.

Ha azonban valaki közel kerül hozzá, az biztos lehet benne, hogy lojális társra lelt, akiben minden körülmények között megbízhat.