5 csillagjegy, akivel kifejezetten problémás együtt élni

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:
5 csillagjegy, akivel kifejezetten problémás együtt élni

Kép forrása: edenstrader.com

Mindenkinek – egyénre szabottan, és horoszkópot illetően is – vannak olyan tulajdonságai, amik megnehezítik az együttélést. Azonban akadnak olyan csillagjegyek, akikkel kifejezetten problémás a közös élet – akár azért, mert mindenük a karrier, akár azért, mert nagyon nehezen köteleződnek el. A te párod vajon a felsorolásunkban van?

Az ikrek, akárcsak a vízöntők, nagy szabadságvággyal rendelkeznek, amihez egy jó adag önállóság is társul.

Igénylik, hogy egyedül és saját kényük-kedvül szerint dönthessenek, amiből következik, hogy nem kifejezetten kedvelik a kompromisszumokat – márpedig közismert tény, hogy azokból bőségesen szükség van egy hosszú és tartalmas kapcsolatban.

Nehezen látják át a másik nézőpontját. Nem azért, mert nem elég fejlett az érzelmi intelligenciájuk, vagy nem nyitottak a világra (éppen ellenkezőleg), hanem mert makacsul ragaszkodnak saját álláspontjukhoz.

Ebből a nyitottságból ered az is, hogy csak akkor köteleződnek el teljesen, ha valóban megtalálták az igazit, de hajlamosak rá, hogy egész életükben megkérdőjelezzék, vajon tényleg a nagy Ő-re bukkantak-e rá, vagy tévedtek.

Bika Kép forrása: indiaearl.com

A bikák nem tartoznak azok közé, akik kifejezetten nehezen találnak partnert, és nem is az elköteleződést illetően vannak gondjaik. A problémák általában ott kezdődnek, amikor hosszútávon kell valakivel együtt élniük.

Kissé konzervatív a felfogásuk, sokszor ragaszkodnak a hagyományos szerepekhez, ám ezzel ellentétesen nehezükre esik, hogy a megszokott módon vállalják otthon a feladataikat.

Már-már bezárva érzik magukat egy hétköznapi kapcsolatban, és ha elhatalmasodik rajtuk ez az érzés, akkor az átlagosnál is makacsabbá válnak. Borzasztóan kitartóak és konok módon gondolkoznak, a legtöbb esetben nem hajlandóak semmiféle kompromisszumra.

Előbb menekülnek el a kapcsolatukból (akár a szétköltözés, de a kapcsolat fenntartásának lehetőségével), mint hogy elismerjék: nekik is engedniük kellene a harmónia érdekében.

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)

Egészség és életmód

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni