Beléptünk a Bikák időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Beléptünk a Bikák időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Kép forrása: Jkstock/depositphotos.com

Nem lesz nehéz konfrontálódni

A Bikák nem igazán köntörfalaznak, általában ami a szívükön, az a szájukon – legfeljebb csak utólagosan agyalnak azon, hogy esetleg megbánhattak másokat. Mivel igazságérzetük nagy és valóban szókimondóak, a konfrontálódásból mindannyiunknak fog jutni az elkövetkezendő néhány hétben.

Öröm az ürömben, hogy ezzel legalább megszűnnek a korábbi kommunikációs fennakadások, meglehetősen egyértelmű lesz, kinek mi a problémája. Cserébe gyakoribbá válnak a sértődések, így erre nem árt felkészülni.

Tudatos lazítás és felkészülés

Amellett, hogy időnként érdemes engedni a Bikák által annyira kedvelt ellazulásnak, tudatosan is célszerű lebontani az esetlegesen merev hozzáállásunkat.

A bolygóállásokat tekintve ugyanis most olyan időszak áll előttünk, amikor nagyon sok régi dolog (kapcsolat, munkahely, hitrendszer, stb.) le fog omlani, és újak kerülnek a helyükre. Ez a változás most, a Bikák időszakában indul be igazán, és egészen a következő év januárjáig erősödik. Sokkal könnyebb lesz tehát együtt élni a változással, semmint ellenállni neki. Egyszerűbb lesz a dolgunk akkor, ha nem ragaszkodunk túlságosan makacsul a régi dolgokhoz, eszmékhez, és észrevesszük azt, ha valami javításra, módosításra szorul.

Kép forrása: simbiothy/Depositphotos.com

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?