A kötekedő Bakkal egy fedél alatt - A Bak pasi tulajdonságai

Horváth Petra
Írta: ,
A kötekedő Bakkal egy fedél alatt - A Bak pasi tulajdonságai

Kép forrása: flayr.fr

Egyesek úgy tartják, hogy a téli csillagjegyek a legkeményebbek, aminek van alapja, ha a Bak konokságát vagy keményfejűségét vesszük alapul. Ugyanis, amíg a köztudatban az él erről a csillagjegyről, hogy nagyon megfontolt, intelligens és türelmes, addig az igazi arcukat csak azok ismerhetik, akik elég közel tudnak hozzájuk kerülni, anélkül, hogy egy laza mozdulattal felszarvazná őket. Nézzük tehát, mire számíthatnak azok, akik együtt szeretnének élni egy Bakkal.

Mindezek ellenére a Bak egy roppant szerető és odaadó társ tud lenni, csupán a megfelelő türelemmel kell kezelni őt. Ugyanis gyakran előfordul, hogy az évek múlásával a cinizmusa mögött már sokkal inkább áll segítő szándék, sem mint valódi kötözködés, pusztán a megszokást nehéz levetkőznie.

Emellett remek hallgatóság, akivel minden bánatodat megoszthatod, és biztos lehetsz benne, hogy a maga módján támogatni fog téged.

Ha úgy érzi, megtalálta a tökéletes társát, akkor egy roppant odaadó férfivá változik, aki még a legkényesebb feladatokat is hajlandó megcsinálni, bár néha szükséges hozzá egy kicsi – vagy inkább sok – noszogatás. A gyermekekkel általában remekül bánik, és kiveszi a részét minden ház körüli teendőből.

Alapossága révén azonban hajlamos olykor belefeledkezni a munkába, és háttérbe szorítani minden mást, így olykor szükséges a tudtára adni, hogy van élet az irodán túl is.

Összességében, ha kellő türelemmel tudunk az irányába lenni, akkor egy igazán érzelmes és intellektuális kapcsolatnak lehetünk a részese, amíg a halál el nem választ!

Természetesen ezt a fölényét szereti is mások orra alá dörgölni, méghozzá nyers, olykor narcisztikus stílusban, amit nehéz lehet megszokni tőle – ha valaha sikerül egyáltalán.

Ha pedig úgy adódna, hogy az ő határozott magabiztossága ellenére, mégis neked lesz igazad valamiben, készülj a cinizmus áradatra, amivel palástolni próbálja vereségét.

A legjobb fegyver ellene a hallgatás, hiszen ilyenkor úgy működik, akár egy macska; addig élvezetes számára a nyaggatás, amíg az áldozat menekülni próbál, ha feladja a küzdelmet, és nem moccan, a macska ráun a játékra, és tovább áll.

Azonban mentségére szóljon, hogy ezek a cinikus szurkálódások csupán az ő gyengeségét palástolják, így inkább figyelemelterelésnek minősülnek, sem mint valódi bántásnak.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján