A végletek embere nagyon tud szeretni! Ilyen együtt élni egy Bikával

Írta: ,

Tegye fel a kezét, aki nem találkozott még egy vérbeli Bikával, aki kitartó, állhatatos, erős jellemű, megjelenésében is erőt sugárzó. Igen, nos, őket elég nehéz kikerülni, még ha nem is feltétlenül valóban Bika a horoszkópjuk az adott hímnemű példányoknak, azért érzékelhető, hogy honnan jött át a köznyelvbe ez az elnevezésük. Mi most azonban a szobán forgó zodiákus jegyre fogunk összpontosítani, és megvizsgálni azt, hogy milyen is lehet együtt élni egy ilyen karakteres férfival. Előre szólók, közel sem az egyszerű kategóriába sorolhatók!

A kiismerhetetlenség bajnokai Kép forrása: amancanfly.tumblr.com

1/4 A kiismerhetetlenség bajnokai

Egyik pillanatban még szelíden társalogtok a napotokról, esetleg valami közérdekű témáról, a másikban pedig füstölő fejjel és szikrázó szemekkel ront neked (képletesen szólva). Mindehhez pedig elegendő egyetlen apró, elejtett megjegyzés, valami, amiben nem értetek egyet, valami, ami sérti az önérzetét.

Egy Bika férfi társaságában sosem lehetsz felkészült, bár arra, hogy kiszámíthatatlan, mindig számíthatunk.

Egyszerre képesek a világ leggondoskodóbb, legodaadóbb és egyben a legelviselhetetlenebb, legegoistább férfijai is lenni.

Egyetlen pozitívumuk, hogy a megfelelő társ mellett általában radikális változtatásokra képesek, és igyekeznek kordában tartani indulatiakat.

Azért jobb, ha felkészült maradsz a lehetséges veszekedésekre, becsapódó ajtókra és súlyos esetben repülni tanuló tárgyakra.

A végletek emberei Kép forrása: dailystrangerthings.com

2/4 A végletek emberei

Ha a fejébe vesz valamit, azt a végsőkig képes vinni, még akkor is, ha mindenki más ordítja a pályaszélről, hogy rossz az irány.

Mindemellett pedig egy roppant lusta, kényelemszerető, élvezethajhász jegyről beszélünk.

Remélem érzékelhető a két abszolút egymás ellentettjét képviselő véglet.

Azonban erre fel kell készülni akkor, ha egy Bikával szeretnénk összekötni az életünket!

Tehát, ha egyik nap a világmegváltó terveit igyekszik megvalósítani, majd másnap a kanapéról daruval sem lehet arrébb mozdítani, ne lepődj meg, csak lépj tovább, hidd el, magadnak spórolsz meg felesleges köröket!

Ha képesek vagyunk elfogadni a rigolyáit, akkor megtapasztalhatjuk a számtalan előnyös tulajdonságát is, mint a kitartás, segítőkészség vagy gyakorlatiasság.

3/4 A komfort alapvető szükséglet

A Bika akkor tud igazán önmaga lenni, ha tökéletesen komfortosan érzi magát az adott környezetben.

Ez könnyedén jelentheti azt, hogy az egész lakás az általa szétszórt ruhákkal, kacatokkal van tele, de mentségére szóljon, hogy előbb-utóbb – inkább utóbb – észbe kap, és rendet rak maga után, csak győzd kivárni.

Az a pár hét vagy hónap amúgy is pikk-pakk elszáll az ő csodálatos társaságában, minek aggódni ilyen apróságokon, nem igaz?

Viccet félretéve, a lustaságuk tényleg időlimites, és mikor az lejár, akkor nem restek akár egész napokat rászánni a rendrakásra, takarításra, teendőik kipipálására.

Az érzékeny oldaluk Kép forrása: elanaloo.com

4/4 Az érzékeny oldaluk

Ebben a témában is abszolút a végletek emberei, ugyanis nem ritka, hogy hűtlenek a párjukhoz, de kizárólag akkor, ha nem a megfelelő társ van mellettük!

A Bika férfi ugyanis igazi szelíd báránnyá változik, ha a tökéletes nővel sodorja össze az élet! Sőt, olyannyira képes szeretni a társát, hogy gyakran az óvás és ajnározás áthajlik féltékenységbe! És jaj, annak a hímneműnek, aki egy Bika párját környékezi meg.

Maradjunk annyiban, hogy élő vörös posztóvá avanzsál, és jobban teszi, ha mielőbb menekülőre fogja!

Sajnos a Bika férfiak olykor képesek a tettlegességig is elmenni, ha tényleg fenyegetve érzik magukat, és a konkurens nem riad el az első figyelmeztetésekre.

Mindezzel azonban csak azt bizonyítja, hogy mennyire szereti a társát, ugyanis egy olyan nőért, aki számára közömbös, sosem tenne ennyire fárasztó lépéseket!

Összességében, ha szereted a hullámvölgyeket, és meg tudod szokni a Bika férfi végletességét, akkor egy nagyon odaadó, hosszútávú kapcsolatban lehet részed!