4 személy, akikkel nem véletlenül hozott össze a sors - és csak utólag derül ki, mennyit segítettek neked

Írta: ,

Ha csak nem gondolsz át mindig mindent nagyon alaposan, talán nem is döbbentél rá idáig, hogy a te életedben is több olyan ember volt, akikkel nem véletlenül hozott össze a sors. Lehet, hogy ezek az emberek csak ideig-óráig gazdagították (vagy éppen mérgezték) a mindennapjaidat, de az biztos, hogy mindent alaposan felforgattak maguk körül. Te már találkoztál velük?

Aki rádöbbentett valamire Kép forrása: inspiredbythis.com

Hogyan ismered fel? Jellemző módon teljesen más nézeteket vall, mint te. Éppen ebből adódik, hogy nagyon idegesítőnek, zavarónak találtad az elején, egészen addig, míg végre el nem jutottatok odáig, hogy komolyabban elbeszélgessetek. Ekkor azonban olyat mondott, vagy tett, ami teljesen meghökkentett, és sokáig gondolkoztál rajta. Sőt, talán teljesen más nézetekkel éltél tovább, mint előtte.

Miért hozott össze vele a sors? Mert itt volt az ideje, hogy kicsit kilépj a komfortzónádból, és más oldalról is meglásd a dolgokat. Túlságosan szűklátókörűen gondolkoztál, esetleg elfelejtetted, milyen céljaid vannak, miket tűztél ki magad elé. Ez az ember segített, hogy másként lásd a dolgokat, és ezzel minden bizonnyal elősegítette, hogy egy jobb úton haladj tovább – még, ha ez egyáltalán nem is tűnt lehetségesnek.

Hogyan ismered fel? Nagyon könnyű dolgod van a felismerés során, ugyanis ez az ember megmagyarázhatatlan módon kellemes érzéseket kelt benned.

Akkor is, ha előtte sosem találkoztatok, és akkor is, ha minden nap összefuttok pár mondat erejéig. Számodra is megmagyarázhatatlan módon, de iszonyúan jól érzed magadat mellette, és úgy érzed, mindig energiákkal, célokkal telítődve intesz búcsút neki.

Miért hozott össze vele a sors? Azért, hogy emlékezz arra, mi az, ami igazán fontos. Ebben az őrült, rohanó világban hajlamosak vagyunk megfeledkezni a valódi emberi értékekről, és alapvetőnek tartani azokat a kincseket, amiket birtokolunk – pedig egyáltalán nem magától értetődő, hogy a mieink lehetnek. Ilyen a szerelem, az egészség, vagy akár a boldogság. Ez az ember arra emlékeztet, hogy egy mosoly mindent szebbé varázsol, a pozitív hozzáállás minden esetben segítség, és hogy az örömöt mindig először saját magadban kell keresned.