3 jóskártya, amivel egyedül is megtanulhatsz a jövődbe látni

Írta: ,

A kártyajóslás már több száz éve ismert módszer arra, hogy meglássuk a jövendőt. Az első kártyákat a 9. században készítették Kínában, ahol ezeket játékként használták, majd a 11. századra elért Egyiptomba is. Jóslásra először Indiában használtak kártyát a különböző vallási csoportok, majd ez később eljutott Európába is az 1300-as évek környékén. Ha nem is hiszed el, hogy valóban jósképességei vannak ezeknek a pakliknak, érdekes megismerni ezek egy-egy típusát, hátha mégis beteljesül valamelyik üzenetük. Összegyűjtöttük neked a legismertebb jóskártyákat, és segítünk, hogy kiválaszd a hozzád illőt!

1/5 Hogy használd a jóskártyát?

Ha arra adod a fejed, hogy beszerzel egy jóspaklit, mindenképpen olvass utána a kártya típusának és annak, hogyan lehet vele jósolni, milyen kirakási módozatok léteznek és tanulmányozd át alaposan, mit jelentenek az egyes motívumok.

Egyedül érdemes kipróbálnod először a kártyát, amikor van egy-két nyugodt órád, később pedig akár barátokkal is jósolhattok egymásnak.

A jóskártyák tulajdonképpen szimbólumokat ábrázolnak, amelyek egyedi jelentést hordoznak, de a kivetett lapokat nem egyesével kell értelmezned, hanem az egész kirakás részeként.

Cigánykártya/Vetőkártya Kép forrása: blueruins.tumblr.com

2/5 Cigánykártya/Vetőkártya

A legelterjedtebb és legegyszerűbben használható jóskártya a 32 vagy 36 lapos, cigánykártyaként ismert pakli, amely a 19. század óta használatos.

A lapok mindegyikén egy-egy illusztráció szerepel, amely utal a szerelmi, családi, gazdasági életre vagy akár az egészségi állapotra. A kártyák egyszerűen értelmezhetőek, hiszen a szimbólumok többsége önmagáért beszél.

A legismertebb kirakási módszer a 21 lapos vetés, ahol hetesével kell elrendezned a kártyákat három sorba, majd ezeket oszloponként értelmezni, ahol az egyes oszlopok a kérdező lelki állapotát, a környezetét, a vágyait, a jelenlegi élethelyzetét, a félelmeit, illetve a közeli és távoli jövőjét mutatják meg.

Tarot kártya Kép forrása: shesanenigma.hubpages.com

3/5 Tarot kártya

A jóskártyák között a legnagyobb kultusza a Tarot kártyának van, mely a legtöbb kultúrában ismert és az irodalomban, képző- és filmművészetben is gyakran jelenik meg.

Ez a jóskártya a 14. századra lett ismert Európában, amikor még nem kapott egységes szimbólumokat, hanem rengeteg féle változata volt ismert a különböző kártyakészítők által. Ma a legelterjedtebb az úgynevezett marseilles-i Tarot.

A kártyapakli 78 lapból áll, melyből 22 lap a figurás nagy arkánum – ennek lapjai a cigánykártyához hasonló archaikus szimbólumok –, a maradék 56 lap pedig a kis arkánum, ahol négy nagyobb csoportba oszthatóak a lapok, amelyek számozott és úgynevezett udvari lapokból állnak, mint például a francia kártya sorozatai.

A kártyát akár 1 vagy 2 lapos jóslásra is lehet használni, napi vagy a közeljövőre vonatkozó, de akár éves vagy több éves jövendőmondásra is alkalmas a kirakás módjától függően.

Angyalkártya Kép forrása: positivelysouled.net

4/5 Angyalkártya

A 20-21. században jöttek divatba az úgynevezett angyal-vagy tündérkártyák, amelyek ábrázolhatnak különböző szimbólumokat vagy idézeteket is.

Ezek a kártyák inkább egy-egy üzenetet közvetítenek afelé, aki jósol magának, amelyet érdemes megfogadnia ahhoz, hogy pozitív irányba mozdítsa a közeljövőt.

Ezek a kártyák eltérő lapszámmal és ábrakészlettel készülnek, és mindegyiket egyedi módon lehet használni és kirakni.

Hogyan válassz jóskártyát? Kép forrása: tierdropp.tumblr.com

5/5 Hogyan válassz jóskártyát?

Ha szívesen tanulmányoznád az archaikus szimbólumok jelentését, és van időd arra, hogy belemélyedj ebbe, érdemes egy pakli Tarot kártyát beszerezned.

Ez a kártya sok esetben azért működik, mert a kérdező a saját lelki állapotára tudja vonatkoztatni, előhívni vele az elnyomott érzéseit és gondolatait.

Ha ennél egy kicsivel egyszerűbb jóskártyát szeretnél, a cigánykártya való neked, amit ha megismertél, akkor a Tarot kártyát is könnyebben használod majd.

Ha nem jósolni szeretnél, de szükséged van néha megerősítésre, vagy üzenetre, az angyalkártya abban az esetben lehet a segítségedre.