Testi, lelki megújulás a hús mellőzésével és bio csírával

Jankovics Anna
Írta: ,
Testi, lelki megújulás a hús mellőzésével és bio csírával

A csirák erejének ismerete egyidős az emberiséggel. A korai civilizációk becsben tartották, mert ásványi anyagokban, vitaminokban gazdagok, hiszen tartalmazzák mindazt, amire a kifejlett növénynek majd szüksége lesz az élethez.

Miért kellenek a csírák?

A zaj, a stressz, a félelmek, a környezetszennyezés, a magas teljesítmény folyamatos produkálása mind olyan dolgok, amik kimerítik a szervezetet.

Pótolni kell a vitaminokat az ásványi anyagokat, az enzimeket, az egyszerű cukrokat – melyek nem terhelik meg az emésztőrendszert. Ezeket pedig csak olyan tápanyagforrásban találjuk meg megfelelő mennyiségben, melyek ,,élő” élelmiszerek.

A bio csíra

A bio csírák 25 százalékkal tartalmaznak több kalóriát, mint a hús, ám meg sem hizlalnak, mert nincs bennük zsír – és koleszterin sincs.

Továbbá sokkal emészthetőbb tápanyag, nem terheli meg a bélrendszert.

Mivel élő élelmiszer, azonnali energiát adnak. Csak bio magvakból szabad csíráztatni, és rossz szagú csírát nem szabad megenni.

Csíráztatható magvak: búza, napraforgó, lucerna, káposztarepce, görögszéna, zsázsa.

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!