7 szuper tea, amit kötelezővé kellene tenni a nők számára

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:
7 szuper tea, amit kötelezővé kellene tenni a nők számára

A teafogyasztás – legyen szó fekete, zöld vagy fehér változatról – már önmagában is egészséges. Gyógynövények hozzáadásával azonban még többet tehetsz a testi-lelki harmónia eléréséért. Lássuk a leghasznosabbakat ezek közül!

Körömvirág

Bizonyítottan gyorsítja a meghűlés lefolyását, krémben alkalmazva pedig csökkenti a hüvelygomba kiújulásának esélyét.

Kivonata a nemi herpesz ellen is hatékony, teája ugyanakkor a húgyúti fertőzések, a migrénes fejfájás, a krónikus fáradtság és a szénanátha legyőzésére is jolly jokerként használható.

Sőt, egyes feltételezések alapján a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) kellemetlenségeit is visszaszorítja.

Levendula

Az illatos gyógynövény illóolaját rengetegen hordják maguknál apró üvegcsében, hogy néhány szimatolással enyhítsék a stresszt, illetve csillapítsák a fejfájást.

Kutatások bizonyítják: nem placebo-hatásról van szó, hanem valódi idegnyugtatásról.

Álmatlanság, idegesség, migrén és emésztési zavarok esetén fogyaszd bátran, de napi két-három bögrénél ne többet, mert ennél nagyobb mennyiség irritálhatja a gyomrodat!

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba