5+1 élelmiszer, amit soha nem szabad fagyasztóba tenni

Szirák Viki
Írta: ,

Ma már el sem tudnánk képzelni az otthonunkat fagyasztó nélkül, hiszen ez a konyhai berendezés alapjaiban könnyíti meg az életünket. Noha tény, hogy bizonyos ételeket jó ötlet eltenni a későbbiekre, azért van pár dolog, amit mégse lenne szabad a fagyasztóba raknod. Eláruljuk, pontosan melyek ezek!

A krumplinak kimondottan magas a víztartalma, így ha a fagyasztóba rakod őket egy időre, a végeredmény afféle puha, szinte már pépszerű burgonya lesz, amit nem sok mindenre tudsz használni.

Ezért nem is érdemes az előre felszelt, sült krumplinak szánt burgonyát a fagyasztóban tárolni a későbbiekre, mert nem lesz jó állaga a sütést követően.

Ha viszont már megfőzted, és kész ételt szeretnél eltenni, annál ez a szabály nem él: főzött állapotában szerencsére nem válik olyan pépessé a krumpli.

Egészségügyi szempontból sem a rizstől, sem a tésztától nem lesz bajod, de a minőségük alaposan leromlik egy fagyasztást követően.

Igen, még akkor is, ha már előre megfőzted őket, és úgy teszed be a fagyasztóba, szósszal vagy a megsütött húsokkal összekeverve.

Az állaguk teljesen megváltozik, és kásás, pépes, gyorsan szétmálló hatásúvá válik, így cseppet sem lesz kedved fogyasztani őket.

Inkább próbálj meg kevesebbet főzni egyszerre.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján