"Ezt tanultam abból, hogy 21 napig nem vettem magamhoz glutént, cukrot, alkoholt és kávét"

Írta: ,

Amy Baglan, a MeetMindful nevű, egészségesen élők számára létrehozott randioldal alapítója úgy döntött, 21 napig teljesen kiiktatja étrendjéből a glutént, a cukrot, az alkoholt és a kávét. Ez után a 3 hét után rengeteg dolgot más színben lát, olvassatok ti is bele, hogy miket tapasztalt ez alatt az idő alatt, ha egy kis motivációra lenne szükségetek!

"Egy idő után meg tudtam különböztetni a valódi éhséget az érzelmi éhségtől.

A valódi éhség fokozatosan erősödik, míg az érzelmi éhség hirtelen csap le rád. A tisztulás alatt azt éreztem, hogy ez az érzelmi éhség teljesen eltűnt, úgyhogy nagyon könnyű volt különbséget tenni a kettő között (utólag).

A cukor nem a barátom.

Még a természetes cukrok sem. Pár nappal a tisztulás után megettem egy kis zacskónyi organikus, teljesen természetes szárított mangószeletet. Röviddel ezután elmentem biciklizni. A vége felé közeledve éreztem, hogy a vércukrom annyira leesett, hogy el kellett gyorsan tekernem a legközelebbi kisboltba és megkérni valakit, vegyen nekem egy kis kaját, nehogy elájuljak.

Kevesebb alvásra van szükségem, ha egészségesen étkezem.

A tapasztalatom az, hogy a glutén, a cukor és a kávé az a három dolog, ami teljesen tönkreteszi az alvási ciklusomat. A tisztulás előtt 7 és fél - 8 óra alvásra volt szükségem ahhoz, hogy kipihenjem magam, de a tisztulás alatt napi 6 óra is elég volt!

A kávétól megbolondulok.

Se veled, se nélküled kapcsolatom van a kávéval. Tudom, hogy nem jó a szervezetemnek, de sajnos képtelen voltam lemondani róla. Egészen idáig. A tisztítókúra után kávéztam néhányszor, és csak a negatív hatásait éreztem mind a testemen, mind az elmémen, úgyhogy mostanra beláttam, ez egyszerűen nem éri meg. A forró citromos víz és a szuper teák viszont tökéletes alternatívák számomra. Ráadásul sokkal olcsóbbak, mint egy latte.

Csalj, ha gondolod, de próbáld meg a legtöbbet kihozni belőle!

Amikor a diéta alatt elutaztam nyaralni és csodálatos áfonyát szedtem, természetesen az egyetlen dolog, amire vágytam, az az áfonyás muffin volt. Átnéztem több mint 20 különféle receptet – gluténmenteset, cukormenteset, vegánt – de úgy döntöttem, hogy maradok a klasszikusnál, organikus tojással, tejjel, gluténnal. Szóval amikor vétkeztem, akkor legalább akkorát, hogy legyen miért bűntudatot éreznem...

Igenis lehet szociális életed a diéta alatt.

Amikor elmondtam a barátaimnak, hogy egy hónapig nem fogok alkoholt inni, néhányan azt mondták: “Viszlát egy hónap múlva!” Nagyon határozott voltam, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot a többiekkel, így aztán teljesen józanul is velük tartottam sátrazni, koncertekre és megszámlálhatatlan partira is. Ez volt életem eddigi legjobb nyara.

Randizni a tisztulás alatt a legjobb teszt.

Amilyen szerencsés vagyok, nyilván a tisztulás első hetében találkoztam valakivel. Megismerni egymást alkohol nélkül csodálatos élmény volt. A randipartnerem még olyan vacsorát is főzött nekem, amit enged a program!

Sokkal vonzóbbnak és karcsúbbnak érzem magam.

Természetesen egy picit fogytam, de amire nem számítottam, az az volt, hogy hogyan sugárzik majd a bőröm. Emellett úgy tűnt, hogy eltűnik belőlem a víz súlya is.

Az emésztésem még sosem volt ilyen jó.

Órákig tudnék erről magyarázni, de legyen elég annyi, hogy végre a rendszerességnek is megértettem a lényegét.

Úgy érzem, bármire képes vagyok.

Amellett, hogy a munkámban a tökéletességre törekszem, azt hiszem, hosszú ideje ez volt a legnagyobb kihívás, amit magammal szemben támasztottam. Ráadásul nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Elámulsz majd te is, hogy mi mindenre vagy képes, miután megtetted az első lépést."

Forrásmindbodygreen.com