Ezekre az előnyökre és hátrányokra számíthatsz, ha lemondasz a tejtermékekről

Írta: ,

Na, ne! Már megint valami, amit száműzni kell az étkezésünkből? Lassan mi maradhat a tányérunkon? Talán neked is eszedbe jutnak ezek a gondolatok… Természetesen nem muszáj bármit is nélkülöznöd, ha nem akarsz, esetleg nem vagy rákényszerítve (pl. ételallergia kapcsán), de azért nem árt, ha tisztában vagy azzal, milyen hátrányokkal jár a tejtermékek fogyasztása, illetve milyen előnyökkel, ha rendszeresen az asztalodra kerülnek. Ezek fényében már könnyű lesz dönteni, mit válassz!

Miért problémás a tejtermékek fogyasztása?

Egyre inkább bekerül a köztudatba, hogy a tej önmagában egyáltalán nem alkalmas a felnőttek számára. Ennek oka az, hogy a tejben levő laktózt a lakosság egy része egyszerűen képtelen megemészteni. Persze, van más megoldás: ott vannak a laktózmentes termékek, amikhez hozzáadják a megfelelő enzimet így azok számára is emészthetőbbé válnak, akik eredetileg erre nem igazán képesek. De belegondoltál már abba, hogy ha valamit csak úgy tudsz megemészteni, hogy extra anyagot juttatsz be a szervezetedbe, akkor az talán nem tesz neked túl jót?

Az állatvédelem nem (kizárólag) ott kezdődik, hogy szereted a kutyádat

Etikai, állatvédelmi kérdés is, hogyan jutunk a tejhez. E fölött sokan szemet hunynak, vagy csak információhiányból eredően nincsenek tisztában azzal, miként kerül a tej és a sokféle tejtermék az asztalunkra. Sokan abba sem gondoltak idáig bele, de a tej tulajdonképpen anyatej. Az anyaállat termeli a borjának, gidájának, kölykének. Kistermelői, ősgazdálkodói körülmények között – többnyire – a tejhez való hozzájutás úgy néz ki, hogy természetes körülmények között megfogan az utód, az anyaállat leellik, majd elkezdi szoptatni.

A gazda emellett rendszeresen feji, így az anya minduntalan több és több tejet termel – pontosan úgy, ahogy ebben az esetben az ember teste is reagál az extra igényre. A gazdák nem fejnek annyit, hogy az utódnak ne maradjon, hiszen nem érdekük, hogy egy állat is elpusztuljon. Bőséges tehát a tejhozam, több, mint ami az utódnak kell, így az ember is hozzájut a tejhez egy bizonyos ideig. Ez sokak számára elfogadható, függetlenül attól, hogy minden bizonnyal undorodnánk attól, ha egy ember, vagy akár csak egy kutya, sertés stb. anyatejét kellene meginnunk, holott bizonyos állatoknál ezt mégis teljesen természetesnek vesszük.

Sajnos a nagyiparról semmi jót nem tudunk elmondani, márpedig szinte az összes tejtermék, ami a boltok polcaira kerül, nagyipari állattartás eredménye. Ezeken a helyeken mesterségesen termékenyítik az állatokat, az ellés után azonnal elválasztják az utódot (általában megölik), majd az anyaállatot rögvest fejni kezdik. A folyamatosan nemesítésen túl hozamfokozókkal, hormonokkal tömik annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen a haszon.

Az állatok tőgye sokszor véres az állandó gépi fejés miatt, és gondolhatod a sok egyéb mellett, mennyi stresszhormon kerül a tejbe, miután az anyaállat elkeseredetten keresi az utódját. Nos, ennyit az etikai kérdésekről. Most lássuk, miért okozhat a laktózon felül emésztési gondokat a tejtermék!

Azok a fránya hormonok

Ahogy azt korábban tisztáztuk, az állati tej anyatej, és ahogy az anyatejet az ember is speciálisan saját gyermekére „kifejlesztve” termeli, úgy ez igaz az állati tejekre is. Ennek megfelelően olyan hormonok vannak a tejben és a tejtermékekben, amik az állatok fejlődését, növekedését szolgálják. Sok bennük az ösztrogén, ami túl nagy mértékben természetesen gondokat okoz a férfi és női szervezetben egyaránt (pont az ösztrogén miatt olyan sok a kérdés a szójával, szóját tartalmazó termékekkel kapcsolatosan is).

A tej olyan hormonokat szintén tartalmaz, amik a vércukorszint emelésével fejtik ki negatív hatásukat, tehát pontosan úgy viselkednek a szervezetben, mint a finomított szénhidrátok. Azok esetében, akik nem megfelelően emésztik a tejet, a folyadék a vastagbelekben kezd el bomlani, ahol görcsöket, állandó puffadást és hasmenést okoz. Rossz hír a fiatalságért megvesző generációnknak az is, hogy laboratóriumi körülmények között tesztelték egereken a napi 1-2 pohárnak megfelelő tejfogyasztást. Mi az eredmény? Stressz, krónikus gyulladás és gyorsabb öregedés, korai halál.