Ez történt a testemmel, miután áttértem a paleo étrendre

Írta: ,

Pár hete együtt kávéztam egy barátnőmmel, aki elmesélte, hogy nem sokkal korábban részt vett egy ételallergia teszten. A beszélgetés hatására eldöntöttem, hogy én is megcsináltatom a vizsgálatot, az eredmény pedig gluténérzékenység és laktóz intolerancia lett... Ezután nem is volt kérdés, hogy muszáj lesz valamilyen diétába fognom! A legideálisabbnak a paleo étrend tűnt, ami azóta már egy új életformát jelent számomra – és most el is árulom, hogy miért szerettem meg.

1/6 Két hétig semmi történés

Őszinte leszek: miután alaposan utánaolvastam a diétának, már az első naptól kezdve nagyon szigorúan tartottam, és semmiben sem csaltam. Azt hittem, hogy a kilók úgy fognak leolvadni rólam pár nap után, hogy öröm lesz nézni, azonban ez nem így történt. Eltelt egy hét, eltelt két hét, és semmi változás...

Már épp elkezdtem azon gondolkodni, hogy feladom az egészet és elkezdek egy jóval egyszerűbb, csak simán gluténmentes diétát, amikor egyik napról a másikra úgy kezdett eltűnni a felesleg a testemről, mintha egy hógolyót bedobtam volna a mikróba. Valószínűleg ennyi idő kellett, amíg a testem megérezte a változást és beindult a gyors fogyás.

Másfél hónap, -10 kg Kép forrása: zszywka.pl

2/6 Másfél hónap, -10 kg

Mindenek előtt azt leszögezném, hogy első sorban nem a fogyás miatt választottam ezt a diétát, hanem azért, mert a szervezetem nem tudja feldolgozni a glutént és a laktózt – szóval nem maradt sok választásom. Viszont a súlyveszteség határozottan egy pozitív mellékhatás volt!

Én az elején még a gluténmentes szénhidrátokat is kivontam az étkezéseimből, mert gyorsabb méregtelenítést szerettem volna elérni.

Így lehet az, hogy ilyen kevés idő alatt ilyen sokat fogytam, de rajtam azért volt is 6-7 kg felesleg. Mostanra már lassan visszatértem a szénhidrát bevitelre is, de szigorúan csak olyan forrásokhoz nyúlok, amiket az étrend enged, így szerencsére nem szaladtak vissza a leadott kilók sem.

Levertség és fáradtság Kép forrása: ebay.com

3/6 Levertség és fáradtság

Mikor beindult a fogyás és ezzel együtt a szervezetem méregtelenítése is, egyszerre iszonyú és megmagyarázhatatlan levertséget és fáradtságot éreztem két-három napon keresztül. Nem volt kedvem kimozdulni a lakásból és úgy éreztem, hogy egész nap csak aludni szeretnék.

Nem is nagyon értettem, hogy mi történik velem, aztán kicsit utánakérdeztem a dolognak és megtudtam, hogy ez egy teljesen normális folyamat, gy reagál ugyanis a testünk arra, amikor a szervezet teljes működése átalakul. Mint minden változás, ez is kellemetlenséggel jár, de azért elviselhető, és hozzáteszem, hogy nem rosszabb, mint a PMS-sel járó tünetek.

4/6 Lapos has, narancsbőr viszlát!

Amíg nem érdekelt különösebben, hogy mivel is táplálom a testem, nem is értettem, hogy miért küzdök folyamatosan a puffadt has okozta kellemetlen tünetekkel. Persze azt tudtam, hogy egy – valljuk bátran be – isteni gyorséttermi vacsora után nem is álmodozhatok másnap a lapos hasról, de az már aggasztott, hogy ez az állapot szinte folyton fennállt.

Amióta viszont tartom magam a paleo diéta szabályaihoz, ezzel a kellemetlenséggel már nem kell számolnom, arról nem is beszélve, hogy a narancsbőröm is teljesen elmúlt. Megjegyzem, hogy sportolásra sajnos nincs túl sok időm, ezért bátran mondhatom, hogy egy szuper étrend 90%-ban segíthet minden ilyen és ehhez hasonló problémán.

Kirobbanó forma Kép forrása: bloglovin.com

5/6 Kirobbanó forma

Régebben alap volt a napi három-négy kávé, hogy 100%-os legyek napközben, aztán miután hazaértem, szinte egyből el is aludtam. Az ebéd utáni súlyos kajakómáról pedig már ne is beszéljünk. Amióta viszont diétázom – vagyis jobban fogalmazva életmódot váltottam– ezekkel a kellemetlen „tünetekkel” már nem kell bajlódnom. A kávé adagom lecsökkent napi egy-kettőre – a megszokás is nagy úr! – az ebéd utáni fáradtságnak pedig rég búcsút intettem.

Mivel nem terhelem a testem olyan tápanyagokkal, amikre nincs szüksége, vagy épp nem tud feldolgozni, egész nap frissnek és kipihentnek érzem magam. Persze egy nagyon fárasztó nap után én is félholtan esem ágyba, de ez a fáradtság sem olyan nehéz és nyomasztó, mint amilyennek előtte éreztem.

Nem vészes! Kép forrása: byrdie.co.uk

6/6 Nem vészes!

Be kell vallanom, hogy imádok enni és ez a mai napig mit sem változott. Éppen ezért soha nem vontam meg magamtól semmit! Ahogy alaposan körbejártam a témát, rájöttem, hogy ma már szerencsére minden „káros” alapanyag kiváltható egy egészségessel.

Persze pár száz forinttal lehet, hogy drágábbak ezek a termékek, de úgy gondolom, hogy az egészségemért cserébe mégsem olyan nagy ez az áldozat. Egyszer pedig azt olvastam, hogy ha valamit 21 napnál tovább csinálunk, az automatikusan a szokásunkká válik, így nem is olyan vészes az átállás. Én így élek lassan három hónapja és eszem ágában sincs másképp csinálni. :)