A magas fehérjefogyasztás következményei

Írta: ,

Manapság a szénhidrátot elsőszámú közellenségként fogadjuk a diétákat illetően. Mivel sokan szinte kizárják az étrendjükből, egyértelműen máshonnan próbálnak energiához jutni: alternatívának maradt a zsír és a fehérje. Mindegyikre szükségünk van, azonban a mérték nem mindegy. Márpedig a fehérjefogyasztással igen könnyű túlzásba esni, és már számolhatsz is az alábbi problémákkal.

A fehérje hasznos, de nem minden Kép forrása: webmd.com

1/5 A fehérje hasznos, de nem minden

Napjainkban szinte már divat lett fehérjeturmixokat inni, ezeket a készítményeket azok is elfogyasztják, akiknek egyébként semmi szükségük nem lenne rá. Hiszen kiknek készültek? Testépítőknek.

Ez azt jelenti, hogy azoknak kellene őket fogyasztaniuk, akik szeretnék izomtömegüket növelni.

A fehérje persze más szinten is hasznos, a szervezet alapvető működéséhez létfontosságú, és emiatt van az, hogy a különféle turmixokat – főleg az ízesítetteteket – szinte mindenkinek javasolják a gyártók.

Az igazság azonban az, hogy ha változatosan és kiegyensúlyozottan étkezel, akkor egyáltalán nem létfontosságú, hogy bármilyen más formában pótold a fehérjéket.

Kivéve persze, ha élsportoló, testépítő vagy, de akkor úgyis pontosan tisztában vagy vele, mit szabad enned, innod és főleg mennyit.

Kellemetlen, kínos tünetek Kép forrása: i.pinimg.com

2/5 Kellemetlen, kínos tünetek

Azok, akik a fehérjefogyasztást minden más makró tápanyaggal szemben előnyben részesítik, kínos testi tünetekkel szembesülhetnek.

A legismertebb probléma talán a kellemetlen, acetonos lehelet, ami annak köszönhető, hogy a szervezet zsírbontás során ketonokat állít elő melléktermékként.

Minél drasztikusabb a diéta, illetve minél inkább mellőzi valaki a szénhidrátot, és fogyaszt helyette fehérjét, annál erőteljesebb ez a kellemetlen szag. A túlzott fehérjefogyasztás mellékhatása az erőteljes testszag is, ami megfigyelhető más esetben is, pl. sok fokhagymás étel elfogyasztásakor.

Sajnos a szépségednek sem tesz túl jót, ha mindenáron a fehérjéket preferálod, ugyanis hajhulláshoz, pattanásos, zsíros bőrhöz is vezethet az ilyesfajta, egyoldalú táplálkozás.

3/5 Emésztési problémák

Ha éppen diétázol, vagy a testedet próbálod átformálni, és rendszeresen tapasztalsz gyomortájéki szurkálást, akkor jó eséllyel túlzásba estél a fehérjefogyasztással.

Emellett az emésztési gondok is utalhatnak erre a problémára. Hogy miért? A fehérje dús ételt nem olyan könnyű megemészteni. Amikor a szervezet erre a feladatra vállalkozik, melléktermékként aminokat szabadít fel, amik ideális táptalajt biztosítanak a különféle baktériumok számára.

Ez – különösen, ha alacsony folyadékfogyasztással, B6-vitaminhiánnyal jár – könnyen vezethet hasfájáshoz, puffadáshoz, hasmenéshez, vagy éppen székrekedéshez.

E jelek tapasztalásakor érdemes módosítanod az étrendeden, célszerű pótolnod a B6-vitaminokat, valamint jó, ha a probiotikumokat is beveted.

 

Vesegondok és májproblémák? Kép forrása: tennisprotips.info

4/5 Vesegondok és májproblémák?

Ha hiszed, ha nem, akármennyire is fontos ez a téma, még mindig nem készült egyértelmű kutatás arra vonatkozóan, tényleg előidézhet-e máj- és veseproblémákat a túlzott fehérjefogyasztás.

A jelenlegi álláspont szerint azoknál ütheti fel a fejét ez a nagyon komoly gond, akik egyébként is hajlamosak rá. Azért ez is elég rosszul hangzik, hiszen nagyon sokan nem tudják, milyen betegségeket örököltek, melyik szervük gyengébb.

Ezt kiküszöbölendő lényeges lenne, hogy mindenki, aki diétázik, élsportot folytat, vagy kacsintgat a testépítői pályával, rendszeresen alávesse magát egészségügyi vizsgálatoknak!

Az általános kivizsgálásokból és a vérképből gyorsan kiderülhet, minden rendben van-e a testedben, megtaláltad-e az arany középutat, vagy alaposan mellélőttél.

Az épülő izomzat, vagy a csökkenő testsúly egyáltalán nem jelenti azt, hogy maga a folyamat egészséges!

Hízás kontra fogyás Kép forrása: brandymelvilleusa.com

5/5 Hízás kontra fogyás

Sokan azért részesítik előnyben a fehérjéket, mert fogyni szeretnének. Nem is akarunk erről senkit lebeszélni!

Tényleg segít, ha nem pizzát eszel vacsorára, hanem valamilyen sovány húst salátával, esetleg tojást, vagy megiszol egy turmixot, ha éppen azt preferálod. Azonban hatalmas tévedés azt hinni, hogy ha lecseréled a szénhidrátot fehérjére, akkor le fogsz fogyni.

Az alacsony szénhidrátfogyasztás éppúgy káros hatásokkal jár, mintha túlzásba viszed a fehérjefogyasztást, és fordítva. Sőt, ha a mennyiséget nem sikerül megfelelően beállítani, akkor éppen ennek az ellenkezőjét fogod elérni, és hízni fogsz.

A jó minőségű, lassú felszívódású szénhidrátokból sem lehet végtelenül sokat enni, ahogy fehérjéből, és zsírból sem. Mindegyikre szüksége van a szervezetednek, de a mérleget középen kell tartani. Változtatni az arányokon csak szakértő, és orvosi felügyelet mellett érdemes.