A lencse áldásos hatásai

Kiss Tímea
Írta: ,
A lencse áldásos hatásai
A lencséből nemcsak január elsején érdemes enni, hiszen azontúl, hogy a babona szerint biztosítja jólétünket, igen egészséges növény.
Eredete
A kis kerek növényt már az ókori görögök is nagyra értékelték, számos módon fogyasztották, sőt, még kenyeret is készítettek belőle. Már akkoriban is ajánlották a fogyasztását egyes betegségek – például májproblémák – ellen.
A lencsét a középkorban főleg a szegények eledelének tartották, és csak később lett népszerű. Közel-Keleten és Indiában ma is alapélelmiszernek számít, legalább 50 fajtát ismernek és használnak. Nálunk két fajtája ismert, a hagyományos hazai lencse és a vöröslencse.
Erősíti az immunrendszert
A lencse erősíti az immunrendszert, ezáltal ellenállóbbá teszi szervezetünket a betegségek ellen. Segít megelőzni a vírusfertőzéseket, és felvértezi a szervezetet, hogy könnyebben le tudja győzni a megfázás és különböző betegségek tüneteit.
Érdemes minél gyakrabban fogyasztanunk belőle, ha azt szeretnénk, hogy immunrendszerünk erősebb legyen. 

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!