5 szuperkaja, amitől hasítani fogsz a melóban

Írta: ,

8 óra munka akkor sem kevés, ha egyébként élvezed azt, amit csinálsz. Senki nem képes ennyi ideig maximumon pörögni, pedig rengeteg munkahely megköveteli, hogy a dolgozók 110%-on teljesítsenek – és nincs ez másképp az iskolákkal sem! Bárki, aki maradt már fenn hajnalig könyveket bújni egy-egy nehezebb vizsgára, az tudja, hogy néha szükség van egy kis extra segítőerőre – és itt most nem a kávéra gondolok! Összegyűjtöttünk öt olyan ételt, ami segíthet, hogy kihozd magadból a maximumot, amikor már munkára semmiképp, sokkal inkább egy ágyra tudsz csak gondolni.

Bogyós gyümölcsök Kép forrása: bloglovin.com

A bogyós gyümölcsök tele vannak antioxidánsokkal, amik amellett, hogy harcolnak a káros szabadgyökök ellen, a memóriádat is javítják.

Ha munkahelyen ezekből nassolsz, sokat tehetsz azért, hogy jobban tudj koncentrálni, és több mindenre emlékezz. Sőt, hosszabb távon a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór megelőzésében is sokat segíthet, ha naponta fogyasztasz szedret vagy málnát, esetleg bármi hasonló bogyósat.

Általában az az igazság, hogy minél sötétebb egy gyümölcs, annál nagyobb az antioxidáns-tartalma, ezért válassz ezek közül, ha igazán jót szeretnél tenni a testeddel!

Avokádó Kép forrása: issycroker.com

Igen, megint az avokádó – de mit tudunk tenni, ha tényleg szuperkaja, és rengeteg dologra jó hatással van a testedben?

Azon túl, hogy nagyon finom, rengeteg jó zsír van benne, ami segít stimulálni az agysejtjeidet, és javítja a koncentrációs készségedet is.

Az avokádóban található zsír segíthet a koleszterinszint csökkentésében is, ezen kívül igazi vitaminbomba is, hiszen K-vitamint, folsavat, káliumot, C-vitamint, B5- és B6-vitamint is tartalmaz.

Csinálj belőle finom avokádókrémet, vagy csak egyszerűen szeld rá néhány szelet pirítósra!