5 nyugtató étel, ami garantáltan elűzi a stresszt

Írta: ,

Állandóan pörögsz és egyetlen perc nyugtod sincs? Tudnod kell, hogy mindünknek vannak stresszes időszakai, hiszen a tennivalók egyre csak sokasodnak, a határidők szorítanak és sok esetben a dolgok nem úgy alakulnak ahogyan azt mi előre elterveztük. Ha jól belegondolunk az élet minden területén folyamatosan stressz ér bennünket, ám nagyon lényeges, hogy ezt a stressz próbáljuk meg a helyén kezelni, máskülönben rámehet az egészségünk. Éppen ezért most hoztunk neked néhány egészséges, tápanyagban bővelkedő ételt, amelyek amellett, hogy nagyon finomak, hatékonyan segíthetnek neked átvészelni egy-egy túlhajszolt időszakot. Gyere, ismerkedj meg a legjobb stresszűző ételekkel!

Zab Kép forrása: depositphotos.com

A zabról tudvalevő, hogy nagyon finom, ráadásul az egyik legtökéletesebb reggeli, amit csak el tudunk képzelni.

Elegendő energiával lát el egész délelőttre, ráadásul rostokban is gazdag, így sikeresen akadályozza meg, hogy a vércukorszint a megengedett szint felé emelkedjen.

A zab magas magnézium tartalma végett pedig kitűnő hangulatjavító is, éppen ezért ha egy nagy adag zabkásával indítod a napod, akkor egyrészt garantáltan nem leszel éhes ebédig, másrészt bizonyosan nem fogsz nassolni sem, harmadrészt pedig tutira nem fogsz idegeskedni feleslegesen.

Dió Kép forrása: unsplash.com

A magvakról alapesetben tudnod kell, hogy természetes idegnyugatóként is funkcionálnak, azonban a stresszes időszakban a legjobb választás nem más, mint a dió. Ugyanis nagyon magas az Omega-3 zsírsav tartalma, így csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát.

Emellett pedig tripofán is található benne, ami a kilenc esszenciális zsírsav egyike, ami sikerrel veszi fel a harcot az álmatlansággal és a rossz közérzettel.

Ugyan kalóriatartama viszonylag magas, mégis naponta egy maréknyi dió jelentős mértékben képes javítani a hangulatunkon, ráadásul a köztes étkezések során ideális választás lehet a mindenféle egészségtelen nasi helyett.