5 nyomós érv, amiért neked is minimálisra kell csökkentened a húsfogyasztásodat

Írta: ,

Tudományos körökben egyre inkább elfogadott tény, hogy a legegészségesebb étrendek közé a vegetáriánus, illetve a minden állati eredetű alapanyagot nélkülöző, vegán életmód tartozik. Más kérdés persze, hogy a szokás nagy úr, és az információhiány messze nem csak az átlagemberekre vonatkozik. Sok szakértő és orvos is azt állítja, hogy húst enni igenis kell. De vajon milyen ellenérvek szólnak ezen állítás ellen?

A leggyakoribb kifogás a vegán életmód ellen, hogy a fogazatunk alkalmas arra, hogy húst együnk. Egyesek egészen odáig mennek, hogy ragadozó fogazatunk van, de ez egyértelműen téves megállapítás, hiszen sem hatalmas szemfogaink, sem tarajos fogaink nincsenek.

Ugyanakkor az is igaz, hogy nem a kérődző állatokra emlékeztet a fogazatunk, tehát nem arra lettünk kitalálva, hogy füvet legeljünk. Az ember fogazata leginkább a gyümölcsevő majmokéra hasonlít – ezen nem igazán van okunk meglepődni, hiszen genetikailag is az emberszabású majmokhoz hasonlítunk a leginkább.

Ők azonban csak igen kivételes esetben esznek húst, sokan leélik életüket úgy, hogy egyáltalán nem ettek, és mégis egészségesek, erősek. Tehát az, hogy fogazatunk alapján meg tudunk enni valamit, nem jelenti azt, hogy jót is tesz nekünk...

Mert nem tesz jót az emésztésednek Kép forrása: okkijan/depositphotos.com

Abból eredően, hogy nem ragadozó a fogazatunk, nem ilyen a bélrendszerünk sem. Míg egy ragadozó állatnak nagyon rövid a bélrendszere annak érdekében, hogy az elfogyasztott hús ne induljon rothadásnak, az emberről ez nem mondható el.

Az igaz persze, hogy nem is olyan összetett és hosszú az emésztőrendszerünk, mint egy kérődző állatnak.

Ebben is a kettő között helyezkedünk el, ami azt jelenti, hogy kismértékben meg tudjuk emészteni a húst, de tökéletesen elvagyunk nélküle is. Mi erre a bizonyíték? Gyümölcsök, zöldségek, gabonafélék, tehát rostok nélkül az ember nem tudna élni, egyszerűen leállna az emésztésünk, és számtalan betegséggel kellene számolnunk.

Azonban tökéletesen egészséges életmódot tudunk folytatni akkor, ha a húsokat, állati eredetű termékeket elhagyjuk, és helyüket változatos, növényi alapanyagokkal pótoljuk. Pusztán azért, mert ezekben rengeteg rost található, amire az emberi emésztésnek, bélrendszernek alapvetően szüksége van.