5 fontos dolog, amit a növényi (tej)italokról tudnod kell

Írta: ,

Növényi tejkészítményekről már mindenki hallott, de sokan egyáltalán nincsenek tisztában ennek az alapanyagnak az előnyeivel, illetve hátrányaival. Az alábbiakban nem csak ezekre hívjuk fel a figyelmedet, hanem azt is eláruljuk, hogyan készíthetsz otthon növényi (tej)italokat– akár gép nélkül is!

Miért nem állati eredetű tej? Kép forrása: simpleveganblog.com

1/5 Miért nem állati eredetű tej?

Jelenleg még nem született egyöntetű vélemény, kutatási eredmény arra vonatkozóan, egészséges-e a tej az emberek számára, vagy nem.

Az egyik oldalon azok állnak, akik hiszen az állati eredetű tejek jótékony hatásaiban, úgy vélik, szükségünk van rájuk, főleg magas kalcium tartalmuk miatt.

A másik oldalon pedig azok állnak, akik azt gondolják, a tehéntejet csak részben tudjuk megemészteni, részben ezért olyan sokan allergiások a laktózra, vagy a tejfehérjére.

Ehhez hozzájön az, hogy sajnos a tejet adó állatok túlnyomó részét élhetetlen körülmények között tartják, a nagyobb hozam érdekében pedig hormonokkal, antibiotikumokkal tömik őket – ami persze óhatatlanul megjelenik a tejben és a húsukban is.

Mivel tudományos szinten sincs egyetértés, sajnos mi sem tudunk igazságot tenni.

Az biztos, hogy az alábbiak igazak a növényi (tej)italokra, és ezek tudatában te is eldöntheted, melyik alapanyagcsaládot részesíted előnyben.

Miért van rájuk szükség? Kép forrása: theconscientiouseater.com

2/5 Miért van rájuk szükség?

Növényi (tej)italokra azért van szükség, hogy az állati tejre érzékenyek, a vegán életmódot követők, valamint azok, akik akár állatvédelmi okból kifolyólag nem akarnak tehéntejet fogyasztani, ne nélkülözzék ezt a sok helyen felhasznált italt.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az állati és a növényi (tej)ital között nem sok hasonlóság van, leginkább fehér színűk, és – típustól függően – állaguk emlékeztet az eredeti italra.

Ennek ellenére a növényi (tej)italok is hasonlóan ízesíthetőek, a célra gyártott elektromos készülékekkel pedig a megszólalásig hasonló italokat, tejet és tejszínt is készíthetünk.

Sőt, már léteznek növényi (tej)italból készült sajtok, túrók, vajkészítmények.

Tény, hogy a kész növényi (tej)italok drágábbak a tehéntejnél, azonban az olcsóbb alapanyagoknak (pl.

rizs, zab) és az otthoni elkészítési módszereknek köszönhetően egyáltalán nem nehéz ezt a mérleget kiegyensúlyozni.

 

A legismertebb növényi tejek Kép forrása: ohsheglows.com

3/5 A legismertebb növényi tejek

Talán a legismertebb növényi (tej)ital a rizstej, amit kedvező árának és könnyed elérhetőségének köszönhet.

Hátránya, hogy átlagosan magasabb a szénhidráttartalma, azonban tápanyagokban nem túl gazdag.

Emiatt más növényi (tej)italokkal való keverése, vagy dúsítása javasolt.

Hasonlóképpen népszerű, azonban sokkal drágább a mandulatej főleg, ha friss mandulából készíted otthon.

A kókusztej ízre sokak számára az egyik legvonzóbb növényi (tej)ital, azonban az átlagosnál magasabb (jótékony) zsírtartalma miatt nem a legdiétásabb növényi (tej)italok közé tartozik.

Vitatott alapanyag, de fehérjékben gazdag a szójatej.

A szója manapság sokak számára allergén és kerülendő – ezzel sem értenek sokan egyet.

Az biztos, hogy magas az ösztrogénszintje, és túl nagy mennyiségben fogyasztva ennek hátulütői is lehetnek.

Végül a zabtej sem maradhat ki a sorból, ami sok rostot tartalmaz, de telített zsírokat és koleszterint nem.

Hogyan készítheted el otthon? Kép forrása: loveandoliveoil.com

4/5 Hogyan készítheted el otthon?

A legegyszerűbb módja a növényi (tej)ital készítésnek, ha veszel egy erre a célra készült gépet.

Ennek egyetlen hátránya van: sajnos egyszerre sokat kell kiadnod érte.

Az ilyen készülékek legalább 30 000 forintba kerülnek, innen pedig határ a csillagos ég.

Persze, ha rendszeresen iszol ilyen italt, akkor megéri, mert sok más hasznos funkciót is beépítettek a gépekbe, így sokoldalúan használhatod őket.

Emellett elegendő mindent összekészítened, bekapcsolnod a készüléket, és néhány óra múlva már fogyaszthatod is frissen elkészült növényi (tej)italt.

A másik módszer sokkal pepecselősebb, egyesek szerint nem is olyan ízletes a végeredmény, de gyakorlatilag ingyen van.

A magokat, alapanyagokat be kell áztatnod, miután megszívták magukat, összeturmixolnod, végül pedig leszűrnöd.

A tej alapanyaga a folyékony ital, a megmaradt őrleményből pedig különféle süteményeket, püréket készíthetsz magadnak.

Mire kell figyelned? Kép forrása: cookieandkate.com

5/5 Mire kell figyelned?

Lényeges megjegyezni, hogy a növényi italoknak az állati eredetű tejekkel szemben jóval alacsonyabb a fehérjetartalma.

A többség azonban sokkal több fehérjét visz be nap, mint nap a szervezetébe, mint amennyire szüksége lenne, ez tehát nem feltétlenül probléma.

Aki azonban a húst, tojást, sajtot, egyéb tejtermékeket is mellőzi, annak célszerű más módon pótolnia a hiányt, különben betegségek kialakulását idézheti elő.

Erre megfelelő alternatívát kínálnak a fehérjeporok (ezekből is létezik vegán, ha az állati eredetű összetevők kiküszöbölése a célod), amikkel dúsítani és ízesíteni is lehet a növényi italokat.

Ezt a problémát egyébként a gyártók is felismerték, ezért a legtöbb növényi (tej)italhoz vitaminokat és ásványi anyagokat adtak, ám ezt otthoni körülmények között nyilván nehezebb kivitelezni.