3 hétig nem ettem húst – Ez történt a szervezetemmel

Írta: ,

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy nem vagyok dietetikus, és még csak nem is szeretnék senkit meggyőzni arról, hogy mit egyen, vagy mit ne egyen. A személyes tapasztalataim nem feltétlenül egyeznek meg mások tapasztalataival, ez a cikk inkább azoknak született, akik gondolkodnak azon, hogy feladják, vagy visszafogják a húsevést, de egyelőre még csak tapogatóznak a témában – ezek az én tapasztalataim.

Kellett egy felvezető szakasz Kép forrása: tumblr, loveage-moondream

1/6 Kellett egy felvezető szakasz

Az, hogy valakinek mennyire könnyű elhagyni a húsevést, nyilván a korábbi étkezési szokásaitól is függ.

Én vidéki gyerekként húst ettem hússal, ezért – bár tudatosabban étkező barátaim ezt megmosolyogták – volt egy felkészítő szakaszom, ahol csak naponta egyszer ettem húst. Nekem ez már a húsfogyasztás visszafogása volt.

Azt gondolom, ha enélkül a rávezetés nélkül, egyik napról a másikra hagytam volna fel a húsevéssel, sokkal rosszabbul viseltem volna a dolgot, így viszont szinte magától alakult úgy, hogy egyszer csak azt vettem észre, már 3-4 napja nem ettem húst.

Lássuk akkor, hogy meddig bírom nélküle – gondoltam.

 

Gyengébb lesz-e, aki nem eszik húst? Kép forrása: conidietrich.com.ar

2/6 Gyengébb lesz-e, aki nem eszik húst?

Még egyszer hangsúlyozva, hogy ezek a személyes tapasztalataim, és hogy nem szeretnék semmit sugallni velük, én sokkal energikusabbnak, jobb kedvűnek éreztem magamat a diétám alatt. Többször jógáztam otthon, és egyszer még futni is elmentem, mert úgy éreztem, túlteng bennem az életerő.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy azzal, hogy a húst kiiktattam, kicsit jobban elkezdtem odafigyelni arra, mit eszek: több olajos magot, tejterméket fogyasztottam, így igyekezve pótolni a kieső fehérjét, plusz természetesen rengeteg olyan zöldség is került a tányéromra, amire korábban rá sem néztem. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a húsmentes hetek alatt én sokkal jobb formában éreztem magamat, mint korábban.

Szép új világ Kép forrása: pinchofyum.com

3/6 Szép új világ

A húsmentes étrend meglepetésemre cseppet sem volt unalmas: izgalmasnak találtam, hogy a megszokott ételek helyett most új ízekkel, fűszerekkel, konyhákkal kacérkodok, a csicseriborsó és a humusz pedig új szerelmeim lettek.

Mivel sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottam, az emésztésem is könnyebb lett, ráadásul sok olyan étel volt – például a mennyei reggeli turmixok – amiket előre is elkészíthettem, vagy könnyen magammal vihettem őket.

… és az elbukás

4/6 … és az elbukás

A húsmentes életforma persze nem csupa móka és kacagás. Van olyan, hogy tényleg nem egyszerű olyan ételt választani, ami laktató is, olcsó is és húsmentes is, főleg, ha az embernek nincs ideje magának főzni.

Mivel sok barátom vega, vagy egyenesen vegán, így a baráti körömmel nem okozott gondot az étrendem elfogadtatása, és bár otthon is támogattak, a hazalátogatásomkor sokszor problémát okozott, hogy olyan vasárnapi ebédet hozzunk össze, ami nekem is jó, és húsevő családomnak is megfelel.

A húsmentes heteket végül egy rohanós hét döntötte porba, amikor ahhoz is fáradt voltam, hogy végigolvassam a menza kínálatát, és a bécsi szeletnél azt mondtam, rendben, jó lesz.

A változás érezhető Kép forrása: conidietrich.com.ar

5/6 A változás érezhető

Mindezek ellenére úgy érzem, pozitív hozadéka lett annak a néhány hétnek, amit a nyáron hús nélkül töltöttem.

Sokkal nyitottabb lettem például olyan ételek felé, amiket korábban nem ettem, és továbbra is igyekszem odafigyelni arra, hogy kevesebb húst egyek – ez pedig például azt is jelenti, hogy kisebb eséllyel csábulok el valamelyik gyorsétterem ipari hulladéka iránt.

Hiszen, ha már csak 2-3 naponta egyszer eszem húst, akkor szeretném, hogy az valami igazán minőségi fogás legyen, amiért megéri kicsit bűnözni, ne pedig egy szomorú, szikkadt hamburger.

Jobb nekem, jobb a világnak Kép forrása: tumblr, precious-butrare

6/6 Jobb nekem, jobb a világnak

Tisztában vagyok vele, hogy a mostani étrendem valószínűleg csak elég kevés embert nyűgözne le – a megrögzött húsevők nem értik, mi ez a dráma, és miért nem tudok őszintén örülni egy nagy adag csirkepörköltnek, a vegák pedig úgy gondolhatják, csak a lelkiismeretemet próbálom megnyugtatni, de ugyanolyan húsevő vagyok, mint bárki más.  Szerintem viszont mindenki maga dönti el, mit és hogyan eszik.

Nem vagyok vegetáriánus, de mégis jobban érzem magamat egy kicsit attól, hogy csak olyan mértékben fogyasztok húst, ami nem zsákmányolja ki a természetet. Azzal pedig, hogy nem árthat, ha egy kicsit jobban figyelünk arra, mit eszünk, és néha néhány friss, roppanós, vagy éppen krémesen lágy zöldség és gyümölcs is tányérunkra kerül, még a legelszántabb húsevők sem szállhatnak vitába.