11 ok, amiért fontos az elegendő mennyiségű vízivás

Írta: ,
Az emberi szervezet megfelelő működéséhez létfontosságú az elegendő mennyiségű vízfogyasztás. Testünk az életkor előrehaladtával egyre kevesebb vizet tartalmaz.

Egy csecsemőé 80%-ot, egy felnőtté 65-70%-ot, míg egy idős emberé már csak 50%-ban tartalmaz vizet. A vízfogyasztás mértékét több tényező befolyásolja: az életkor, a fizikai igénybevétel és a hőmérséklet.

Nyilván egy irodában dolgozó ember kevesebb folyadékot igényel, mint például egy aszfaltozó munkás. Ám általánosságban elmondható, hogy szervezetünk naponta 2-2,5 liter folyadékot igényel, nagy melegben vagy intenzív sportolás után akár 3-4 litert is. A legjobb, ha tiszta vízzel pótoljuk az elvesztett ásványi anyagokat és nyomelemeket. Az is nagyon fontos, hogy különösen figyeljünk oda az idősekre és a gyermekekre, mert ők kevésbé érzik a szomjúságot, így könnyen kiszáradhatnak.

Az emberek többsége sajnos alábecsüli a vízivás fontosságát, pedig nagyon fontos, hogy beiktassuk a napi rutinunkba a fogyasztását. A legjobb módszer ennek kivitelezésére, ha nem várjuk meg, amíg szomjasak leszünk, hanem óránként iszunk pár kortyot. Bárhova megyünk,  vigyünk magunkkal egy palack vizet és munka közben is tartsunk egyet az íróasztalunkon. Így mindig kéznél lesz és biztosan nem feledkezünk meg a napi mennyiség elfogyasztásáról!

A dehidratáció, vagyis a kiszárdás egyértelmű jelei:

fejfájás kimerültség fizikai és szellemi teljesítőképesség csökkenése izomgörcsök fogyókúrák hatékonyságának csökkenése másnaposság, hiszen az alkohol vizet von el a szervezetből

Most pedig felsorolunk 11 jó okot arra, hogy miért érdemes elegendő mennyiségű vizet inni!

Vérünk több, mint 80%-a vizet tartalmaz, ezért vízre van szüksége a vérkeringés megfelelő működéséhez és az új vérsejtek képzéséhez. Csontjaink több, mint 20%-a víz, így szükséges az egészséges csontsejtek képzéséhez . A vízbevitel megindítja a nyirokkeringést, így a szervezetbe került és ott keletkezett méreganyagokat, melléktermékeket és a felesleges folyadékot kitakarítja. A vese, a belek, a bőr és a tüdő megfelelő működését is biztosítja, mert ezek a szervek is részt vesznek a méreganyagok eltávolításában. A víz síkosítja az izületeket, csökkenti az izületi fájdalmakat és véd a porckopás ellen. Szabályozza az anyagcserét, ezáltal segít kordában tartani a testsúlyt. Szabályozza a testhőmérsékletet. A víz biztosítja agyunk és idegrendszerünk számára a megfelelő működést. Agyunk több, mint 75%-a víz, így elengedhetetlen a jó memória és az éles gondolkodás biztosításáért. Építi a szöveteket, segítségével jutnak el a létfontosságú tápanyagok az összes sejtünkhöz Lehetővé teszi a tápanyagok oldását, szállítását és felszívódását, ezáltal csökkenti a kiszáradás veszélyét. Szemünk több, mint 95%-ban tartalmaz vizet, tehát látásunk egészségének megőrzésében is fontos szerepet játszik a víz.