Üsd ki a legnagyobb fitnesz mítoszokat!

Írta: ,

Biztosan te is fejből tudod a mantrát: este hat után nem eszünk, nem emelünk nagy súlyokat, mert túl izmosak leszünk, a futás kötelező, ha fogyni akarsz stb… Ezek a mítoszok még mindig tartják magukat, pedig éppen ideje lenne egyszer és mindenkorra leszögezni: semmi valóságalapjuk nincsen.

Este hat után már nem ehetsz Kép forrása: popsugar.com

Ez tökéletesen működik annak, aki 8-9 között már ágyban van – de ha te is olyan vagy, mint én, és éjfél előtt nem igazán lövöd a pizsit, az eltelt röpke hat órában rendesen meg tudsz éhezni.

Az aranyszabály inkább úgy hangzik, hogy lefekvés előtt egy-másfél órával már ne egyél, legalábbis teljes étkezést ne.

Így a szervezetednek van ideje megemészteni a vacsorát, és nem alszol majd rosszul.

A nagy súlyoktól túl izmos leszel

A női szervezet alapvetően képtelen akkora izmokat fejleszteni, mint a férfi, kivéve, ha olyan speciális edzéstervet és diétát követsz, amelynek ez a célja.

Anélkül azonban, hogy ebédre megennél két zacskó barna rizst és egy kiló natúr csirkemellet, utána pedig két órán keresztül bicepszeznél 10 kilóval, nagyon nehezen mászik fel rád annyi izom, hogy az „csúnya”, vagyis túl férfias legyen.

Ehelyett a súlyzós edzésektől tónusos, feszes leszel, a szervezeted pedig alapállapotban több kalóriát éget majd el, és az anyagcseréd is felgyorsul.