Mindent ehetsz, mégis tökéletesre fogyhatsz – A South Beach diétával

Zabolai Margit
Írta: ,
Mindent ehetsz, mégis tökéletesre fogyhatsz – A South Beach diétával

Arthur Agastson amerikai szívspecialista nevéhez fűződik, akinek elege lett abból, hogy pácienseinek a túlsúly miatt egyre komolyabb és komolyabb egészségügyi panaszokkal kellett szembenéznie. Mivel az egyébként is szívbeteg embereknél a mozgás nehézkes, kitalált egy diétát, amelyben semmi sem tilos, mégis eltünteti a plusz kilókat.

A fogyás első szakasza

A diéta első, két hetes méregtelenítő fázisát a legnehezebb betartani, erőt adhat azonban, ha ráállsz a mérlegre – ez alatt a periódus alatt fogod ugyanis a leggyorsabban veszíteni a kilókat.

Az étrend ekkor szinte kizárólag grillezett, sovány húsokból és rostban gazdag zöldségekből áll.

A harmadik fázis

A harmadik fázisban a diéta életmóddá válik, amikor lényegében már semmi sem tilos, csak arra kell figyelned, hogy a telített zsírsavak helyett telítetleneket fogyassz, és a szénhidráthoz is értékes összetevőkkel együtt, ne pedig üres kalóriaként, cukor formájában juss hozzá.

A sovány tejtermékek, a zöldségek, gyümölcsök, a hal, a kagyló, a borjúhús és a magvak előkelő szerepet kell, hogy betöltsenek az étrendedben, a kenyeret, az alkoholt, a cukrot, a zsíros húsokat azonban kerüld el ezután is.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?