Erről árulkodik, hogy hasra vagy fenékre hízol inkább

Írta: ,

Bár sokan kifejezetten gyűlölik körte alkatukat, nem véletlen, hogy a férfiak többségét egyáltalán nem zavarja a kerekebb hátsó és a vastagabb comb: valószínűleg evolúciós okai is vannak, hogy ezekhez a nőkhöz kifejezetten vonzódnak. Azt már most elárulhatjuk, hogy az alsó fertályra való hízás sokkal egészségesebb, mintha a hasadra szednéd fel a felesleget. De mitől függ, hova rakódik rajtad a zsír?

Az a fránya genetika

Valószínűleg sejtetted, ebben az egészben nagy szerepe van a genetikának, de azért nem mondhatjuk, hogy az alapos túlsúlyodat is ráfoghatod a nagyszüleidre. Tény, hogy vannak hízékonyabb emberek és azt sem igazán befolyásolhatjuk, hova rakódik a feleslegünk, de az ellen igenis tehetünk, hogy mekkora felesleget cipelünk magunkkal.

Felmérésekkel támasztották alá, hogy a genetika a súlyt illetően csak 20-30%-ban tehető felelőssé, a többi igenis az életmód. Ezt azonban szinte pontosan ugyanúgy másoljuk, ahogy „kézhez kapjuk” az egyedi, genetikai térképünket.

Bár magától értetődőnek tűnik a genetikára fogni, ha a kövér szülőknek kövér gyermekeik vannak, a vékonyaknak pedig vékonyak, valójában sokkal inkább az életmód az, ami meghúzódik a háttérben.

A karcsú szülők minden bizonnyal egészségesebben étkeznek és egészségesebb, aktívabb szokásokat alakítottak ki az életükben, ezért a gyermekeik is másolják ezt a példát, így ők is vékonyak lesznek. Ugyanígy, a túlsúlyos szülők is örökítenek egy mintát, amit szintén lemásolnak a gyerekek, és ennek bizony éppúgy meglesz az eredménye.

A genetikán túl egyébként a hormonok azok, amik okolhatóak a zsír eloszlását illetően, ugyanis a tesztoszteron és az ösztrogén az, ami ebben a feladatban nagy szerepet vállal.

Már megint a hormonok

Köztudott tény, hogy a férfiaknak magasabb a tesztoszteronszintjük, a nőknek alacsonyabb, miközben az ösztrogénszintjük magasabb. Az már nem ennyire ismert, hogy pontosan ezért van az, hogy a férfiak sokkal nagyobb arányban raktározzák a felesleget a hasukon és a derekuk körül – szemben a nőkkel, akik az emelkedett ösztrogénszint miatt nagyobb eséllyel híznak fenékre és combokra. Kivételt képeznek természetesen azok, akiknek valamilyen hormonális probléma, betegség, vagy éppen gyógyszer mellékhatás miatt magasabb a szervezetükben a tesztoszteronszint. Ők éppúgy könnyen fognak hasra hízni, mint a férfiak.

Ha te is inkább hasra hízol és a genetika úgy tűnik, nem nyom túl sokat a latban, fontos lehet egy vizsgálatot kérned, és ellenőriztetned a szervezetedben a hormonok arányát. A megemelkedett szinteknek minden esetben van valamilyen kiváltó oka, amit nagyon fontos kideríteni és orvosolni.

Ez messze nem csak esztétikai kérdés, hiszen a hormonok számtalan lényeges feladatot látnak el, és különösen igaz rájuk, hogy esetükben minden mindennel összefügg. Ha valahol hiba adódik, akkor annak lesz egy kiütközési pontja, és ez számos komoly, kellemetlen tünettel, betegséggel járhat.

Lapozz és megtudhatod, melyik az az alkat, amelyre kevésbé ártalmas a hízás!