Az összefüggés az étkezési idő és a derékméreted között

Irimiás Alíz
Írta: ,
Az összefüggés az étkezési idő és a derékméreted között

Kép forrása: mne_len/depositphotos.com

Sosem voltam nádszálvékony, de a legtöbb plusz kilóm akkor szaladt fel, amikor egyetemista lettem, és elkerültem otthonról. A házikoszt hiánya, a gyorskaják és a vizsgaidőszakkal járó mozgásmentes életmód rendkívül kedvező volt a kilóim gyarapodásának. Az egyetemisták gyakran bulizás után is esznek, és az alvási szokások is felborulnak, ami szintén nem kedvez az ideális testsúly megtartásának.

Fontos az időzítés

Évtizedekig úgy tartották, hogy a súlygyarapodás, és a vele szinte kézen fogva járó 2-es típusú cukorbetegség és szívbetegség kialakulása pusztán annak következménye, hogy milyen mennyiségű és minőségű ételt fogyasztunk. Manapság már a napnál is világosabb, hogy nemcsak az számít, mit és mennyit eszünk, de az is, hogy mikor.

Az ókori kínai gyógyítók hite szerint a testünkben vándorló energia a nap mozgását követte, ezért az étkezéseket ehhez kellett igazítani: reggel 7-9 között a gyomor ideje volt, ekkor kellett a legtöbbet enni, 9 és 11 között a hasnyálmirigy és a lép, 11 és 13 óra között pedig a szív ideje volt. A vacsoráról azt tartották, hogy egy könnyű kaland lehet csak 17 és 19 óra között, amikor a vesefunkciók dominálnak.

A modern felfogás erősen hajaz az ősi kínai bölcsességre, noha a magyarázat ettől eltérő.

A legtöbb fogyókúrás program az elfogyasztott kalóriamennyiség csökkentését tekinti elsődlegesnek, és az időzítést is egyre lényegesebbnek tartják a hatékony súlycsökkentéshez.

Egy kísérlet során túlsúlyos nőket 3 hónapos fogyókúrára fogtak – azok, akik a legtöbb kalóriát reggelire fogyasztották, két és félszer több súlytól szabadultak meg, mint akik keveset reggeliztek, és a kalóriamennyiség nagy részét vacsorára ették meg. Az összkalória-fogyasztás mindkét csoportnál megegyezett.

Nemcsak többet, de hosszabb időn át is eszünk

Mielőtt feltalálták az elektromos áramot, az emberek hajnalban keltek, és naplemente után néhány órával mentek aludni, ezért az ételt többnyire a nappali órákban fogyasztották el. Satchin Panda, a kaliforniai Salk Institute in La Jolla biológusa egy kutatás alapján állítja, hogy az észak-amerikaiak többsége napi 15 órán át eszik, és a naponta elfogyasztott mennyiség egyharmadát este 6 óra után fogyasztja el, ami lényegesen eltér attól, ahogyan elődeink éltek.

Egy tipikus egyetemista ritkán fekszik le éjfél előtt, és addig együtt esznek-isznak, majd reggel viszonylag korán kelnek, hogy az első előadásokra beérjenek, ezáltal jelentősen lerövidül az éjszakájuk. Nemcsak a gyomor regenerálódási időszaka lesz rövidebb, de az alvásidő is csökken, és ez a két összetevő már jelentősen hozzájárul a súlygyarapodáshoz. Hasonló a magyarázata a jet lag és az eltérő műszakokban történő munkavégzés okozta hízásnak is.

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!