„A párom számára az álomnő vékony” - Egy bomba alak története

Írta: ,

Hát persze, már megint egy felületes kijelentés, éljenek a belső értékek és az egészség! De nézzünk mélyen magunkba: a csodás lelkünk és a ragyogó belső fényünk hogyan tudna világokat hódítani, ha a testünket a boldogtalanság párnái állandó kételyek közé kényszerítik?

Pedig változtatni nem nehéz, alig három hónap alatt is lehetséges, ahogyan az Singh Vikinek, a gyönyörű indiai származású énekesnőnek is sikerült. Elege lett a tükörből visszaköszönő plusz kilókból és elhatározta, tavaszra lecseréli ruhatárát. Eddig tíz kilótól szabadult meg, célját önsanyargatás nélkül érte el. Viki meglepő módon az édesapjától kapott segítséget, aki megelégelte, hogy lánya állandó szélmalomharcot vív a kilókkal, így szülőhazájából, Indiából hozta neki azt a tradicionális gyógynövény keveréket, ami nem csak az étvágyat veszi el, de a felesleges zsírok kiürítéséről is gondoskodik, méregtelenít és a fogyókúrák mellékhatásait is közömbösíti. 

A különleges hangú énekesnő sosem küzdött drasztikus túlsúllyal, szakmai érvényesülésében és magánéletében mégis újra és újra gondja volt az alakjával. Éveket kellett várnia, hogy a szerelem rátaláljon, démonjaival azonban nem tudott leszámolni egyik napról a másikra.    

Egy véletlen baráti beszélgetésen derült ki, hogy a párom számára az álomnő valójában vékony. Sosem tett egyetlen negatív megjegyzést sem az alakomra, de melyik nőt ne motiválná, pláne a kapcsolata elején, hogy a szerelme őt lássa a legszebbnek. Egy idő után gátlásossá váltam a legintimebb helyzetekben Tomi előtt, alig mertem levetkőzni előtte, sokszor féltem, hogy zárkózottságom a végén szakításhoz vezet. A fogyásom segített, hogy ma már magabiztos vagyok Tomi előtt is, és ezáltal még lángolóbb tüzet látok az ő szemében is- avat be vívódásának történetébe Viki. 



Önbizalomhiány a színpadon 

A Sztárban Sztár minden adását jutalomjátékként éltem meg, egy dolog azonban végig feszélyezett. Dögös, vad nőt kellett a legtöbbször alakítanom, ami akkor nem jött belőlem ösztönösen.

Nem tudtam a feladatokba maximálisan belehelyezni magamat, mert a testemmel nem voltam kibékülve, folyamatosan az járt a fejemben, hogy miként nézek ki a képernyőn, vagy milyen negatív visszajelzéseket kapok. Úgy érzem, a hangi adottságaim megvoltak hozzá, hogy akár a döntőig jussak, de folyamatosan azt éreztem, egy láthatatlan kar visszahúz a teljesítésben, ez pedig a súlyom és az önbizalmam hiánya volt. 

Lemondások nélkül 

Viki drasztikus változása mögött természetes módszer áll. A tradicionális indiai hatóanyag-kombinációnak mellékhatásai nincsenek, csakis Magyarországon is engedélyezett hatóanyagokat tartalmaz.  

A változásnak csak előnyét tapasztalom. Korábban, a fogyókúrák eredménye az lett, hogy töredezett a hajam, a bőröm pedig fakó lett, most ennek ellenkezőjét érzem. Energikus vagyok, a fellépéseim végén is ugyanazt az erőt érzem, mint amikor felmegyek a színpadra. Végül is ez nem meglepő, hiszen a testem nem kívánatos közel 20 százalékát már nem kell magamon viselnem. Mindig is hittem a természetes megoldásokban, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatékonyan irányítható az agy és a test, gyakorlatilag komolyabb lemondások nélkül, indiai gyógynövényekkel.

A végállomás 55 kiló, ettől már csak egy karnyújtásnyira vagyok, a Carallumma és a Shilajit hatóanyagainak segítségével. - meséli a mára már kiegyensúlyozott énekesnő, aki sosem hitte volna, hogy édesapja hazájából kap megoldást a legtöbb nőt bizony lelkileg is megviselő problémára. 

A négy mesterlövész, avagy a siker receptje 

Caralluma - az éhínség étele 
A Caralluma fimbriata egy zamatos növény, amelyet évszázadok óta fogyasztanak a vidéki Indiában, nyersen, zöldségként.

Az indiai törzsiek a Caralluma darabjait rágták, ha el akarták nyomni az éhségüket, és nem akartak fáradságot érezni.

Az Indiai Egészségügyi Minisztérium Orvosi Növényeinek Gyűjteménye is jegyzi, mint hasznos táplálékot éhínségek idejére. Klinikai vizsgálatok szerint szabályozza az étvágyért felelős hormonok egyensúlyát a vérben. Az étvágycsökkentő hatását hypothalamus blokkolásával éri el. A vizsgálatokban a Carallumát fogyasztók sokkal energikusabbnak bizonyultak, szervezetük zsír százaléka csökkent, míg az izomtömegükből nem vesztettek. 

Shilajit - az igazi „zsírkaparó”
A Shilajit Asphaltum a Himalája mélyén biomasszaként konzerválódott ősdzsungel, mely vastag gyantaszerű anyagként, a hegy repedéseiből szivárog. Az indiai, tibeti és számos ősi gyógyászat évezredek óta nagy becsben tartott kincse. Ez az ásványi méz az ásványi anyagok és nyomelemek több mint 75%-át tartalmazza, valamint természetes savakat, amelyek szervezet méregtelenítésében is fontos szerepet játszanak. A Shilajit segít fenntartani azt, hogy az anyagcserénk egészségesen pörögjön, fizikai teljesítő képességünk fokozódjon, a felesleges kalóriákat elégessük, ami nélkülözhetetlen a súlycsökkentő folyamatokhoz.

Sportolói körökben elhíresült az úgynevezett "Fat Scraping Action" hatása, mely a testzsír csökkentését a sovány izomtömeg növekedésével támogatja.

Az Ayurveda szerint a Shilajit rendelkezik egy zsírkaparó képességekkel, mert a tradicionális indiai gyógyászat szerint eltávolítja a felesleges zsír felhalmozódásokat a szervezetben.

Biotin a lehangoltság ellen 
A biotint H-vitamin néven emlegetik, ami a német elnevezéséből származik: Haar und Haut (haj és bőr). Jelenléte elengedhetetlen az egészséges haj növekedéséhez, hiánya a hajat törékennyé, fénytelenné teszi, majd hajhullást okozhat. A biotin pótlása a hajhullást meg tudja állítani, vissza tudja fordítani. Hozzásegít az erősebb, egészségesebb körömnövekedéshez, a bőr rugalmasságának megőrzéséhez, ami a fogyással járó térfogatváltozás miatt különösen fontos. A biotin jelenléte szükséges a sejtek zsír, fehérje és szénhidrát anyagcseréjéhez, fontos szerepe van a zsírsavak szintézisében.

Az egyensúlyfelelős: a cink 
A cink szükséges a szénhidrát-anyagcseréhez és a vércukorszint egyensúlyának fenntartásához, stabilizálja az anyagcserét, hozzájárul a vér normál tesztoszteron szintjének megtartásához.