A túró ezer arca. Finom, tápláló és kalóriaszegény. 5 finomság, amit imádni fogsz

Írta: ,

A túró az egyik legjobb diétás étel, amit a fogyni vágyók előszeretettel fogyasztanak, ugyanis amellett, hogy nagyon jól eltelít, rengeteg változatos étel készíthető belőle. Ha sósra vágysz, akkor arra is adunk pár tuti receptet, de édességből sincs hiány a palettán. Ezek után garantáljuk, hogy megjön az étvágyad.

Túrótorta Kép forrása: bayaderka.blogspot.hu

1/5 Túrótorta

Amikor kimondjuk, hogy túrótorta, akkor az emberek többsége egy vastag tésztájú, vastag töltelékű sütire asszociál egyből, pedig a túrótortának léteznek meglehetősen diétás verziói. A legjobb, hogy tényleg semmi másra nincs szükséged, csak túróra, tojásra, fűszerekre és valamilyen általad választott édesítőre. Keverj össze mindent, öntsd egy sütőformába és már kész is a tortád.

Bár ez nem az a tipikus torta lesz, amit talán megszoktál, de az íze garantáljuk, hogy kárpótolni fog.

Ha pedig kicsit krémesebb állagra vágysz, akkor a túróhoz keverj görög joghurtot, étkezési zselatint és ezt pedig hűtés után, hidegen fogyaszthatod.

A tetejére jöhet egy kis cukormentes lekvár és ezt már nem is tudjuk hova fokozni.

Baguette-hez Kép forrása: stuckonsweet.com

2/5 Baguette-hez

Reggel érdemes valami táplálóval indítanod a napodat, így elkerülheted a falási rohamokat. Ezzel a reggelivel pedig garantáltan bírni fogod délig.

Tehát, amire szükséged lesz, az egy baguette, túró, egy kis joghurt, vagy tejföl és ízlés szerint valamilyen feltét a tetejére.

A túrót turmixgép segítségével keverd össze a joghurttal, vagy tejföllel, adj hozzá sót, borsot, esetleg oregánót, majd ezt a lágy túrókrémet már kenheted is a felszelt baguette-re.

Jöhet mellé egy kis avokádó, friss saláta, paradicsom, paprika, de, ha a tartalmasabb ízeket szereted, akkor még egy kis omlett is mehet rá.

Pohárkrém Kép forrása: iowagirleats.com

3/5 Pohárkrém

Egy igazán finom és egyszerű desszert, például egy hétvégi brunch mellé, vagy éppen esti nasinak tökéletesen beilleszthető. Sajnos most nem bővelkedünk gyümölcsben, viszont biztos áldod magad, ha nyáron eltettél néhány üveg lekvárt, mert ehhez a desszerthez remekül fog passzolni.

Tehát, a túrót keverd össze egy kis görög joghurttal, édesítsd meg, reszelj bele egy kis citromhéjat, szórd meg fahéjjal és mehet is a turmixgépbe. Ha szereted a rusztikusabb textúrájú ételeket, akkor nem is feltétlen kell leturmixolnod, mi szeretjük, ha egy kicsit krémesebb állagú.

Ezután jöhet a rétegezés, egy réteg túrókrém, egy réteg lekvár, majd a pohár tetejét díszítsd valamilyen gyümölccsel.

Smoothie Kép forrása: popsugar.com

4/5 Smoothie

Na, ettől a smoothitól biztosan nem tör rád az éhség miután megittad. Ha szereted egy jó turmixal indítani, vagy zárni a napot, akkor érdemes kicsit tartalmasabb smoothie-t összeállítani magadnak, hogy ne kelljen a főétkezések között nassolnod.

Mehet a turmixgépbe egy kis tej, valamilyen gyümölcs (reggel egy banán például simán belefér), fahéj, vanília aroma, édesítő (bár a banán kellően édesít) és sima túró helyett, egy kis cottage cheese.

Ez valamivel krémesebb, mint a sima túró és ezáltal a smoothie-d is sokkal lágyabb lesz.

 

Bőségtál Kép forrása: dietdoctor.com

5/5 Bőségtál

Ha éppen nagy diétában vagy és kerülöd a szénhidrátokat (bár arra vigyázz, hogy teljesen ne iktasd ki az étrendedből), akkor is tudsz tartalmas fogásokat készíteni magadnak. Hát még akkor, ha nincs kedved az egész napot a konyhában tölteni.

Ez a bőségtál egyébként tökéletes vendégváró is lehet, akár pirítóssal, vagy extrudált kenyérrel.

A túró nagyon jól passzol a tojáshoz, avokádóhoz és csirkéhez, így ezekkel az összetevőkkel nem lőhetsz mellé.

Ha pedig komplett vacsorát szeretnél összeállítani, akkor tekerd bele ezeket az alapanyagokat egy tortilla tekercsbe, kicsit melegítsd át mikróban és máris kész a tápláló, egészséges vacsorád.