3 isteni, diétás alternatíva a farsangi fánkra

Írta: ,

A farsangi fánk kétségtelenül finom, ám egészségesnek nem igazán mondható. Mégsem kell lemondanod az ünnephez kapcsolódó mennyei falatokról, ha ebben az időszakban is szeretsz tudatosan étkezni. Egyszerűen csak helyettesíteni kell néhány hozzávalót - cikkünkből kiderül, pontosan mit és hogyan.

Bár a fánkot sokan serpenyőben, bő olajban sütik, már azzal is sokat teszel egészséged – és koleszterinszinted – karban tartásáért, ha inkább sütőben sütöd. Ezt legegyszerűbben úgy tudod kivitelezni, ha vásárolsz fánksütő formát, ám ha nem akarsz erre beruházni, úgyis megoldhatod, hogy muffinsütő formába öntöd a tésztát, a közepébe pedig alufóliából formázol golyót, hogy lyukas legyen. Persze, a finomított hozzávalókat sem árt lecserélni, ha lassú felszívódású, reform alapanyagokat tartalmazó finomságokat szeretnél gyártani.

Túrós-banános zabfánk

Hozzávalók (12 darabhoz):
2 banán
100 g zsírszegény túró
2 tojás
fél csomag sütőpor
150 g zabpehelyliszt
150 g aprószemű zabpehely
2 evőkanál kókuszolaj
2 evőkanál eritrit

Recept:
A banánt villával nyomkodd szét, majd add hozzá a túrót, és botmixerrel dolgozd össze. Ha ez megvan, keverd hozzá a zabpelyhet és a tojásokat is, végül pedig szitáld hozzá a lisztet és az eritritet is tedd bele. A kókuszolajat melegítsd fel (tedd a mikróba kb. fél percre), és add a tésztához. Ha túl sűrűnek érzed a tésztát, fél deci vízzel lágyíthatod. Hagyd állni kb. 10 percet, majd kanalazd a formába, és előmelegített sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt süsd készre.

Csokis tönkölyfánk

Hozzávalók (12 darabhoz):
150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
30 g búzasikér
3 evőkanál kókuszolaj
2 evőkanál eritrit
1 teáskanál szódabikarbóna

A mázhoz:
100 g cukormentes csoki
1 evőkanál kókuszolaj

Recept:
A tönkölylisztet szitáld egy nagy tálba, add hozzá a szódabikarbónát és a búzasikért, közben pedig melegítsd fel a kókuszolajat. Ha ez megvan, keverd a tésztához az eritrittel együtt, gyúrd át a tésztát, fedd le konyharuhával, és tedd félre 30-40 percre. Ha letelt az idő, melegítsd elő a sütőt 180 fokra, a tésztát vágd fel 12 részre, majd mindegyikből gyúrj kisméretű zsömle formákat, a közepüket pedig lyukaszd ki. 15 perc alatt süsd készre, közben pedig vízgőz fölött olvaszd fel a cukormentes csokit és a kókuszolajat. A kész fánkok egyik felét mártsd az olvasztott csokiba, várd meg, amíg kihűl, és már kínálhatod is. Kókuszreszelékkel vagy színes dekor cukorkákkal díszítheted.

Kókuszos-vaníliás proteinfánk

Hozzávalók (12 darabhoz):
1 nagy pohár görög joghurt
4 evőkanál vaníliás protein por
2 tojás
100 g zabpehelyliszt
4 evőkanál kókuszolaj
1 teáskanál vanília aroma
1 teáskanál szódabikarbóna
2 evőkanál eritrit

A krémhez:
2 dl tej vagy valamilyen növényi (tej)ital
fél csomag cukormentes vaníliás pudingpor
100 g kókuszreszelék

Recept:
Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, a szódabikarbónát és a proteinport, add hozzá a felvert tojást, majd keverd hozzá fokozatosan a joghurtot is. Közben a kókuszolajat olvaszd fel, és az eritrittel, vaníliaaromával együtt keverd a tésztához. A tésztát öntsd a formába, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25-30 perc alatt süsd készre. Közben készítsd el a krémet is: főzd meg a pudingot a szokásos módon, és keverd bele a kókuszreszeléket. Ha ez megvan, várd meg, amíg a fánkok és a krém is kihűl, majd kanállal egyenletesen oszlasd el a krémet a tetejükön.