10 könnyű epres desszert, amit érdemes kinyomtatni

Írta: ,

Bár az eper önmagában fogyasztva ugyancsak az egyik legcsodásabb gyümölcsünk, szerencsére akár már pár perces munkával, mindösszesen néhány összetevő felhasználásával is készíthetünk belőle isteni süteményeket, desszerteket.

Sütés nélküli epres finomság Kép forrása: homecookingadventure.com

1/10 Sütés nélküli epres finomság

Hozzávalók:

330 gramm Oreo keksz, 110 gramm olvasztott vaj, 200 ml habtejszín, 100 gramm étcsokoládé, 200 gramm tejcsokoládé 300 gramm friss eper, ízlés szerint sózatlan magvak

Elkészítése:

Aprítógépben daráljuk le a kekszeket, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat és elegyítsük a masszát. Simítsuk egy tortaforma aljára a tésztát. Lehetőleg válasszunk szilikonos formát, hogy majd könnyen kifordíthassuk, vagy béleljük ki sütőpapírral az alapot. Tegyük fél órára hűtőbe, hogy megdermedhessen.

Forraljuk fel a tejszínt, majd keverjük el a csokoládéval és öntsük a megdermedt tésztára.

Az epreket ízlésünk szerint nyomkodjuk bele a formába, szórjuk meg magvakkal, vagy további csoki darabkákkal, végül ismét tegyük vissza a hűtőbe. Dermedés után, meleg vízbe mártott késsel könnyen szeletelhetjük.

Csokis-epres álom Kép forrása: http://juliasalbum.com/

2/10 Csokis-epres álom

Hozzávalók:

350 gramm finomliszt, 1½ evőkanál sütőpor, 3 evőkanál olvasztott vaj, 3 evőkanál natúr joghurt, 250 gramm cukor, 1 nagy tojás, 125 ml tej, 1 evőkanál vaníliaaroma, 90 gramm csokoládé csepp, csipet só, ½ kg eper

Elkészítése:

Öntsük össze a lisztet, a sütőport és a sót, egy másik tálban habverővel alaposan keverjük össze a vajat, a joghurtot és a cukrot. Vegyük lejjebb a gép sebességét, adjuk a masszához a tojást, és verjük lágy habbá, majd keverjük össze a tejjel és a vaníliaaromával.

Fokozatosan adagoljuk a lisztes sütőport, míg krémes tésztát nem kapunk.

Szórjuk hozzá a csokoládé cseppeket a nyers tésztához, majd töltsük formába. Halmozzuk rá az eperszeleteket (néhány csoki darabbal is díszíthetjük a tortát), majd 180 fokon kb. 1 óra alatt süssük készre. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Írós palacsinta eperöntettel Kép forrása: damndelicious.net

3/10 Írós palacsinta eperöntettel

Hozzávalók:

200 gramm finomliszt, 2 evőkanál cukor, 1 evőkanál sütőpor, ½ evőkanál szódabikarbóna, ½ evőkanál só, 500 gramm író, 3 evőkanál vaj, 60 gramm tejföl, 2 nagy tojás

Az öntethez:

½ kg felaprított eper, 2 evőkanál cukor, 1 evőkanál vaníliaaroma

Elkészítése:

Tegyük az epreket egy edénybe, adjuk melléjük a cukrot és a vaníliaaromát, majd kezdjük el főzni. Amint az epres öntetünk kezd felforrni, vegyük lejjebb a hőfokot és időnként megkeverve, kb. 6-10 percig főzzük, amíg a szósz besűrűsödik.

Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a cukrot, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót. Habverővel egy másik edényben elegyítsük az írót, a vajat és a tejfölt, valamint a tojásokat. Öntsük a keveréket a száraz hozzávalókhoz, majd forgassuk össze őket alaposan. Kivajazott és felforrósított teflonedénybe adagoljuk ki a palacsintákat, majd mindkét oldalukat süssük át kb. 2 perc alatt. Forró eperöntettel tálaljuk.

Jéghideg epres joghurt

4/10 Jéghideg epres joghurt

Hozzávalók:

2 nagy doboz natúr görögjoghurt, ¼ kg megtisztított, felaprított eper (ízlés szerint lehet több)

Elkészítése:

Az alábbi recept elkészítése rendkívül egyszerű, valóban csak pár percet igényel. Válasszuk egy széles, de nem túl magas tepsit, vagy szilikonformát, ügyeljünk rá, hogy beférjen a mélyhűtőnkbe.

Ha nincs megfelelő méretű szilikonformánk, tegyünk egy zsírpapírt a tepsi aljára, majd öntsük bele a natúr joghurtokat, rázogassuk össze, hogy mindenhol egyformán elterüljön.

Tisztítsuk meg az epreket, ízlésünknek megfelelően vágjuk őket kisebb-nagyobb darabokra. A gyümölcsöt alaposan szárítsuk meg egy törlőkendőn, majd szórjuk rá a joghurtra. Tegyük a fagyasztóba a tepsit, majd néhány óra elteltével vegyük ki, és törjük falatnyi darabokra az epres-joghurtos táblácskát.

Egyszerű epres piskóta

5/10 Egyszerű epres piskóta

Hozzávalók:

6 db nagy tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál finomliszt, ½ evőkanál sütőpor, csipet só, 400 gramm eper

Elkészítése:

Válasszuk szét a tojás sárgákat a fehérjéktől, utóbbit a csipet sóval verjük kemény habbá. Egy másik edényben habosítsuk fel kézi habverővel a cukrot a tojás sárgákkal.

Óvatosan adagoljuk hozzá evőkanalanként a sütőporral elkevert lisztet, ha a massza túl sűrűnek látszik, pár csepp vízzel hígíthatjuk.

Gyengéden forgassuk össze a tojásfehérjével a kapott elegyet, ügyeljünk rá, hogy kellően levegős legyen a tésztánk. Kivajazott tepsibe öntsük, majd szórjuk meg a tetejét a megtisztított és megszárított eperdarabokkal. 160 fokon kb. 20-30 perc alatt készre sütjük.

Epres piskótatekercs

6/10 Epres piskótatekercs

Hozzávalók:

6 db nagy tojás, 6 evőkanál cukor, 5 evőkanál finomliszt, késhegynyi sütőpor, egy csipet só, eperlekvár, eper a díszítéshez

Elkészítése:

A hagyományos piskótához hasonlóan válasszuk szét a tojás sárgákat a fehérjéktől, utóbbit a csipet sóval verjük kemény habbá. A tojások sárgájához adjuk hozzá a cukrot, majd verjük habosra.

Vegyük lejjebb a kézi habverőn a fokozatot, majd fokozatosan adjuk hozzá a cukros tojás sárgákhoz a kevés sütőporral elkevert lisztet.

Gyengéden, de határozottan forgassuk össze a tésztát a tojásfehérjékkel. Egy széles, nagyméretű tepsit béleljünk ki sütőporral, öntsük rá a sütésre váró tésztát, vékonyan egyengessük el. 180 fokon pár perc alatt süssük készre.

Tegyük a tésztát egy nedves törölgető rongyra, majd tekerjük fel, várjuk meg, míg kihűl. Ha a tészta már nem törik, kenjük meg alaposan lekvárral, majd ismét tekerjük fel. Friss eperrel díszítve tálaljuk.

7/10 Réteges eper parfé

Hozzávalók:

½ kg eper, 2 evőkanál cukor, 125 gramm összemorzsolt keksz, 2 evőkanál olvasztott vaj, 360 ml vajkrém, 125 ml tejföl, 170 gramm porcukor, 2 evőkanál Amaretto, 250 ml habtejszín, mentalevelek

Elkészítése:

Szeleteljük fel az epreket, szórjuk meg egy evőkanál cukorral, forgassuk össze és tegyük félre. Egy edényben keverjük össze az olvasztott vajat az összemorzsolt keksszel és egy evőkanál cukorral. Habverővel elegyítsük a vajkrémet, a tejfölt, a cukrot és a likőrt.

Egy negyedik edényben verjük keményre a tejszínt és forgassuk össze a vajkrémes masszával. Az összeállításnál rétegezzük a finomságokat: kezdjük a kekszmorzsával, tegyünk rá egy réteg krémet, majd jöhet az eper.

Folytassuk, míg a pohár meg nem telik. A legfelső réteget szórjuk meg keksszel, végül díszítsük eperrel és mentalevéllel. Tálalásig a hűtőben tároljuk.

Epres banános smoothie Kép forrása: gimmesomeoven.com

8/10 Epres banános smoothie

Hozzávalók:

½ kg megtisztított, felaprított és fagyasztott eper, 1 db friss banán, 250 ml tej, 1 csésze jég, 1 evőkanál méz, vagy édesítő

Elkészítése:

Ennél a végtelenül egyszerű receptnél nincs is más dolgunk, mint hogy az összes hozzávalót alaposan összeturmixoljuk. Ha nem találjuk kellőképpen erősnek a turmixgépünket, a jeget hagyjuk ki a folyamatból, és eperből is nyugodtan felhasználhatunk friss változatot.

Utóbbi esetén a valóba frissítő desszert érdekében tegyünk jeget egy tiszta törölgető rongyra, csomagoljuk be alaposan, majd klopfoló segítségével törjük össze. A jégdarát töltsük egy méretes pohárba, majd öntsük rá az összeturmixolt gyümölcsös, tejes egyveleget.

Epres kebab Kép forrása: sugarapron.com

9/10 Epres kebab

Hozzávalók:

½ kg eper, 1 tábla fehér csokoládé, vaníliás piskóta, nyársak

Elkészítése:

Készítsünk a hagyományos módon piskótát (6 db tojás, 6 evőkanál cukor és 6 evőkanál liszt és ½ evőkanál sütőpor segítségével), de a sütés előtt tegyünk egy evőkanál vaníliaaromát a tésztába. Akár kész süteményport is vásárolhatunk vaníliaízesítésben, ez esetben a dobozon feltüntetett recept alapján járjunk el.

A megsült süteményt hagyjuk kihűlni, majd kockázzuk fel egyforma, kisméretű darabokra. Karikázzuk fel a megtisztított epreket, és húzzuk nyársra felváltva a piskótadarabokkal. A nyárs végére mindig epercsúcs kerüljön a még látványosabb eredmény érdekében. Végül az olvasztott fehér csokival öntözzük meg a nyársakat és már el is készültünk ezzel az egyszerű, ám ízletes desszerttel.

Csokis-epres muffin

10/10 Csokis-epres muffin

Hozzávalók:

15 dkg liszt, 15 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 db nagyobb tojás, 3 evőkanál eperlekvár, 5 dkg keserű kakaó, ½ evőkanál sütőpor, 5 dkg felaprított étcsokoládé, 20 dkg felaprított eper

Elkészítése:

A vajat megolvasztjuk, kézzel hozzákeverjük a cukrot, az eperlekvárt és a tojásokat. Fokozatosan adagolva beleforgatjuk a száraz hozzávalókat is, végül gyengéden, a nélkül, hogy összetörnénk, hozzáadjuk az eper- és csokoládédarabokat.

Muffin formákba adagoljuk a durvának tűnő tésztát, majd 170 fokra állítjuk a sütőt, és kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. A darabos tészta növekedés közben szépen kisimul. Amennyiben nem hagyjuk, hogy a kész sütemény teljesen kihűljön, a csokoládé darabokat még olvadt állapotban fogyaszthatjuk.