Clean Eating recept: Reform fasírt, ami ugyanolyan finom, mint a hagyományos

Írta: ,

Az egész családban imádjuk a fasírtot, nekem mindig is nagyobb kedvencem volt, mint a rántott hús – éppen ezért eszem ágában sem volt lemondani róla, amikor áttértem a clean étkezésre. Hiszen miért is kéne? Pici kompromisszum, apró módosítás, és továbbra is élvezhetjük!

A kompromisszum három pillére az volt, hogy legyen kevesebb a zsiradék, legyen szárazabb a hús, és ne kelljen hozzá kenyér. Mint látható, ezeket nem is olyan bonyolult megugrani. A kenyér helyett adott volt, hogy zabot használjak, hiszen pontosan úgy viselkedik, ahogy annak kell: felszívja a nedvességet maga körül, ezáltal tartást ad az ételnek és picit lazít a hús töménységén.

Természetesen a zsiradéktól való megválás is elég egyszerű, hiszen nem olajban sütöm ki, hanem pici kókuszzsíron, tepsiben. A hús pedig alapvetően tetszőleges; én a zsírszegényebb darált húsra esküszöm, és emiatt került némi zöldség is a ebbe a receptbe, hogy ne legyen olyan száraz.  

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált csirke vagy pulykacomb,
  • 1 tojás,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 1 csapott evőkanálnyi kókuszzsír a hagyma pirításához,
  • 2-3 gerezd zúzott, aprított fokhagyma,
  • 5 evőkanálnyi apró szemű zabpehely,
  • 5 dkg reszelt cukkini,
  • 5 dkg reszelt sárgarépa,
  • só,
  • bors,
  • pirospaprika,
  • tartósítómentes zöldségkeverék ízlés szerint.

Elkészítés:

  1. A zabpelyhet keverd össze a fűszerekkel, és öntsd nyakon annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi.
  2. Tedd félre, és hagyd, hogy magába szívja a vizet.
  3. Tisztítsd meg a hagymát és a fokhagymát, majd aprítsd fel, és pici kókuszzsíron pirítsd meg őket.
  4. Mosd meg a cukkinit, pucold meg a répát, és apró lyukú reszelőn reszeld le őket.
  5. Add a darált húshoz a tojást, a pirított hagymát, a reszelt zöldségeket, végül a zabot.
  6. Dolgozd össze jól az alapanyagokat, és ha szükséges, még ízesítsd.
  7. Sütőpapírral bélelt tepsibe tegyél egy kanál segítségével kis halmokat belőle.
  8. Tedd félre a tepsit és pihentesd a golyókat 15-20 percig, hogy kicsit összeérjenek az ízek.
  9. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra.
  10. Süsd a fasírtokat pirosra – nálam ez nagyjából 40 perc volt.

Megjegyzés:

Stefánia szeletet is készíthetünk belőle, úgy is szuper lesz a végeredmény. Ha a hús nagyon száraz, érdemes bele 1-2 kanál kókuszzsírt tenni.