Ezzel a 2 szuperkönnyű jógapózzal mérhetően nyugodtabb lesz az alvásod

Ezzel a 2 szuperkönnyű jógapózzal mérhetően nyugodtabb lesz az alvásod

Címlap / Életmód / Ezzel a 2 szuperkönnyű jógapózzal mérhetően nyugodtabb lesz az alvásod

Számos praktika ismert az elalvás, és a mély, regenerálódást segítő pihenés előcsalogatására. Ezúttal olyan, egyszerűen kivitelezhető jógapózokat mutatok neked, amelyek segítségével hamar álomba szenderülhetsz, hiszen tökéletesen „kisimítják” az idegeidet.

Mielőtt gyakorlásba kezdenél, feltétlenül mozgasd át egy kicsit a nyakat, a vállakat, és a gerincet: nyújtózz egy nagyot, dönts mindkét oldalra, majd hátra, végül előre, és lazán rogyasztott térdekkel lógj is egy kicsit ebben a pózban, elernyesztve a vállakat, a karokat, és a nyakat. 

A következő gyakorlatoknak már úgy állj neki, hogy mindent elrendeztél lefekvés előtt, és lehetőleg már ne internetezz vagy tévézz az ágyban, mert az aktiválná a gondosan lecsendesített elméd – csak dőlj le és takarózz be nyakig: szép álmokat reggelig!

Gyertyapóz

Mire jó?

Oldja a nyak és a vállak feszültségét, oldja a stresszt, segít a méregtelenítésben, jótékonyan hat a belső elválasztású mirigyekre, a szívre és a tüdőre. Sok friss vérrel látja el a füleket, az arcot, a torkot, tisztítva és erősítve a kommunikációért felelős területeket. A fiatalság megőrzésének egyik kulcsa, hiszen a testtel együtt a benne zajló folyamatok is megfordulnak. Egyesek azt mondják, hogy annyi idős maradsz, ahány évesen elkezded napi szinten gyakorolni a gyertyapózt. 🙂 Remekül megnyugtatja az idegrendszered, javítja az emésztést, és ellenállóbbá tesz a felső légúti megbetegedésekkel szemben.

South_agency/istockphoto.com

Hogyan csináld?

Feküdj hanyatt. A lábakat húzd fel a mellkas fölé, majd némi lendülettel nyújtsd meg őket a plafon felé, függőleges síkra törekedve, és rögtön támaszd meg a hátad a kezekkel. A két tenyered legyen minél közelebb a lapockákhoz, és a lényeg, hogy a válladon legyen a súly, ne a nyakadon! Ha húzódnak a gerinc menti izmok és a nyak, akkor a medencéd billentsd bele a tenyerekbe, és kicsit lazíts a pózon – a lábaknak nem kell függőlegesen lenniük, csak kényelmesen tartsd meg a levegőben kb. 45 fokban. A könyököket közelítsd egymáshoz, az arcod és a lábujjaid lazítsd el, az álladat pedig told a mellkasodhoz.

Figyeld, ahogy magától megnyugszik a légzés és elcsendesedik az elme! Maradj benne, amíg jól esik, végül óvatosan, csigolyánként gördülj vissza a talajra.

Csecsemőpóz

Ez egy roppant egyszerű jógapóz, mert gyakorlatilag nem kell benne semmit sem csinálni, csak beleengedni magad. Nehézsége viszont éppen ebben rejlik: megtanulni leereszteni, kikapcsolni, nem megfelelni, ­csak lenni.

Mire jó?

Nyújtja a csípőt, a combokat, és a bokát. Hatásos stresszoldó, megnyugvást hozó póz, és kimerültség ellen is ajánlott. Segíti a nyak, a hátizmok, a vállak és a derék ellazulását, oldja ezek fájó pontjait.

South_agency/istockphoto.com

Hogyan csináld?

Ülj a sarkadra, a tenyereket pedig támaszd meg a talajon magad előtt. Dőlj előre, hogy a homlok lekerüljön a talajra, messze a térdtől,­ így lesz helye a gerincnek kinyújtózni, megszabadulni az egész napos terhelés fáradalmaitól. A feneked maradjon a sarkakhoz a lehető legközelebb.

Most már a karokkal is előrenyújtózva engedd megnyúlni a hátad, amennyire csak lehet. Ha a homlokkal és a gerinccel elérted a pillanatnyi határt, engedd hátra a karokat a test mellé, engedd süllyedni a könyököket és a vállakat, érezd meg a karok súlyát.

Hagyd, hogy a gravitáció belehúzzon a talajba. Lélegezz puhán, könnyedén és lassan, egyre csendesebben. Mint minden jógapóz, úgy ez is folyamatosan változik a végrehajtás közben, felülírva tested fizikai határait: így ha szükséges, hozd előrébb közben is a homlokod, hogy legyen helye tovább nyúlni, süllyedni a gerincednek.

Tipp: Ha nem ér le a homlok a talajra, tegyél alá egy pokrócot, párnát, vagy bármilyen emelvényt, amire teljes biztonsággal rá tudod engedni magad, különben az ellazulásból erőlködés lesz. Ha messze van a feneked a sarkaktól, akkor oda (is) tegyél egy párnát.

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!