Érdekes állapot az alvás: másként jár az agy, másként működik a test, és még ha megérteni talán soha nem is fogjuk a szundikálás közben bekövetkező jelenségek miértjeit, a fenomének leírásához egy kicsit közelebb kerültünk most egy Hong Kong-i tanulmánynak köszönhetően.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Ahogy alszol, úgy álmodsz
A kutatás az alvópózok és az alvás minősége közötti összefüggéseket vizsgálta. Talán az egyik legérdekesebb eredményük, hogy azok, akik a bal oldalukon alszanak, lényegesen többször szenvednek rémálmoktól, mint azok, akik a jobb oldalukon pihennek. Míg utóbbiak mindössze 14,6 százaléka számolt be kellemetlen álomképekről, a bal oldalukon alvók 40 százalékának volt kellemetlen álma. Ha mindez nem lenne elég, azok, akik a jobb oldalukon alszanak, nagyobb arányban számoltak be kellemes álmokról is, amelyek a biztonságérzethez, örömhöz kapcsolódtak.
Azok viszont, akik a hasukon fekve szeretnek aludni, többször éltek át erotikus álmokat – érdekes a kutatók magyarázata, akik szerint ez talán azért lehet, mert ebben a helyzeten nehezebb lélegezni, és a kicsit kevesebb oxigént az agy úgy értékelheti, mintha valaki szorítana téged – hát szerintünk nem ez a valaha volt legerotikusabb gondolat, de mit tudunk mi az álmodó agyhoz képest!
A jelenség arra viszont jó magyarázatnak tűnik, hogy miért érzik alvás, illetve álmodás közben a hason fekvők többször azt, hogy nem tudnak mozdulni, le vannak kötözve, vagy más módon vannak korlátozva a szabadságukban. A hason fekvők körében egyébként gyakoribb az erotománia nevű jelenség is, amikor az álmodó azt gondolja, hogy van egy titkos rajongója, aki sokszor egy híres személyiség.