A bosszú lehet édes, de meglehetősen pitiáner is, egyeseknek mégis megéri még áldozatok árán is, ahogy az alábbi tíz történet is igazolja.
1/10 Csapatmunka
Csapatban kellett egy projekten dolgoznom három lusta kolléganővel. Amikor hetek után szóltam nekik, hogy nem tetszik, hogy csak én teszek bele munkát a dologba ami lassan kész, de ők semmit nem tettek bele, a hátam mögött bemószeroltak a főnöknek, aki levett engem a projektről. Csakhogy a kolleginák elfelejtették a hozzáférésem, így este a tárhelyen szépen átírtam a munkámat, majd a sületlenségek végére odabiggyesztettem, hogy „kapjátok be.” Másnap reggel – amikor éppen beadtam a felmondásom – hallottam, ahogy a főnök üvölt velük, csodás érzés volt.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
2/10 Édes négyes
Összeszűrtem a levet egy kolléganőmmel, akiről tudtam, hogy férjnél van. Egyik este moziba vittem egy Tinder-randit és a jegyekért sorban állva ott volt a kolléganő-szeretőm a férjével. Amikor meglátott minket, odarohant és ezt üvöltötte a partneremnek: „Oh, de szép pár vagytok, azt mondta neked, hogy minden ebédszünetben engem dönget, vagy arról hallgatott?!” Én csak a férjet néztem, aki leesett állal, kővé dermedve állt. A Tinder-randim lelépett, de a szeretőmnek az egész házassága ment a levesbe.