A bűvös négyzetről, amit a tengerentúlon Rubik-kockának neveznek, vagy a golyóstollról, amit több helyen Biroként ismernek a feltaláló, Bíró Lajos után, minden magyar tud. Az is közismert, hogy a magyar tudósok nélkül nem lenne villanymotor és atomreaktor sem, de tudtad, hogy ezeket a néha megdöbbentően hétköznapi, néha az egész világot megváltoztató találmányokat is magyarokhoz köthetjük?
3/4 Villanyóra
Az 1900-as években a Ganz gyár ügyfelei egyre jobban igényelték, hogy az általuk fogyasztott áramot mérni tudják. Erre kínált megoldást Bláthy Ottó Titusz gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki megalkotta a villamos fogyasztásmérőt, vagyis a villanyórát.
Az 1885-ös találmány 1889-től kezdték használni, 1910-ben Kellner József készített belőle egy mágneses változatot, de a villanyóra, ami ma is a lakásodban van, lényegében továbbra is ugyanaz a szerkezet, amit Bláthy kigondolt.
Találmánya világhírű lett, és talán a következő villanyszámlát is könnyebb lesz kicsit kézbe venned, ha büszkén arra tudsz gondolni, hogy egy magyar lángelme találékonysága nélkül ez sem sikerülhetett volna.
Kapcsolódó cikk a hirdetés alatt, lapozz!
4/4 Holográfia
A tudományos-fantasztikus, űrben vagy jövőben játszódó filmekből ismerős hologramok szintén egy magyar zseni fejéből pattantak ki.
A holográfiát Gábor Dénes brit állampolgárságú magyar fizikus találta fel 1947-ben. A fény hullámtermészetén alapuló képrögzítő eljárás során egy adott tárgyról – vagy akár személyről – tökéletes, háromdimenziós kép hozható létre a térben, mintegy megidézve a valódit.
A holográfiát ma biztonsági jelekként, információk tárolására és fizikai vizsgálatok során is használják, de számos dísztárgyon, művészeti alkotáson is visszaköszön a technika lenyomata.
Kapcsolódó cikk a hirdetés alatt, lapozz!
VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek