Így segíts a barátodnak, ha depresszióssá vált a pandémia alatt

Így segíts a barátodnak, ha depresszióssá vált a pandémia alatt

Címlap / Életmód / Lélek / Így segíts a barátodnak, ha depresszióssá vált a pandémia alatt

Sokakra mért magányt a pandémia az elmúlt évben is, így nem csoda, ha azt látjuk az ismerőseinken, barátainkon, hogy kicsit befordultak. De ne aggódjunk, pár apró cselekedettel már mi magunk is segíthetünk a helyzeten!

Román Boglárka pszichológus, pár-, és családterapeuta azt mondja, az utóbbi évben egyre több kliens kereste fel őt nemcsak pánik, depresszió, szorongás tüneteivel, kapcsolati elakadásokkal, hanem családi problémákkal is. A vírus hatására többet vagyunk a négy fal közt, így míg korábban könnyen elmenekülhettünk a konfliktusaink, helyzeteink elől, elterelhettük a figyelmünket róla szimplán már a mindennapokkal, programjainkkal is, most mindennel egyszerre kellett szembenézni. 

De kezdjük is az elején, fontos ugyanis megkülönböztetni a depresszió tüneteit a szomorúságtól – a pandémia ugyanis mindkettőt kiválthatja.

„A depresszió fogalom rosszkedvű, szomorú állapotot jelent, melyben a nehézségek áthidalhatatlannak, leküzdhetetlennek tűnnek, így gyakran gondolhatunk arra, ha szomorúak vagyunk, depresszióban szenvedünk”

– magyarázza Boglárka

„Pedig a szomorúság önmagában nem depresszió, hanem egy múlékony állapot, érzelem, ami a depresszió diagnosztikájában csak egy tünetet jelöl. Lényegi különbség a kettő közt az időbeli lefolyásban, az állapot mélységében rejlik.

A szomorúság néhány napon, héten belül lezajlik, a depressziós állapot viszont hetekig, hónapokig, szélsőségesebb esetekben évekig fennállhat. A depresszió során nemcsak pár motiválatlan, rosszkedvű napról beszélünk, a jelenség többféle tünetet is magába foglal.”

filadendron/istockphoto.com

Depresszióról beszélünk, ha az alábbi tünetek legalább fele jelentkezik:

  • Testi tünetek: alvászavar, fáradékonyság, étkezési nehézségek, szédülés, fejfájás.
  • Gondolkodással kapcsolatos tünetek: negatív énkép, koncentrációs nehézségek, pesszimizmus, negatív jövőkép, céltalanság, reményvesztett állapot, jelenre fókuszálás nehézsége, öngyilkossági gondolatok.
  • Érzelmi tünetek: rosszkedv, öngyűlölet, szeretetlenség, örömtelenség.
  • Viselkedéses tünetek: csökkent aktivitás, lelassulás, energiahiányos állapot.
  • Motivációs tünetek: csökkent érdeklődés, motiválatlanság.

Boglárka azt mondja, egy depressziós epizód egyszerre több tényező egyidejű jelenlétének hatására alakulhat ki. De akár szomorúságról, akár kezdődő depresszióról beszélünk, ha érzékeljük a jeleket, próbáljunk meg segíteni, komolyabb tünetek jelentkezésénél pedig érdemes szakember bevonása is a folyamatba.  Ha úgy érezzük, nem olyan súlyosak a tünetek, hogy azonnal szakemberhez forduljunk, megpróbálkozhatunk mi is pár trükkel, ami segíthet kimozdítani a szerettünket a szomorúság állapotából. 

Elfogadás mindenekfelett

Aki nehéz időszakot él meg, vágyna a megerősítésre, a támogatásra, legtöbb esetben azonban nehéz kérnie, mert nem akar teher lenni a környezete számára. Jó eséllyel nem is fog kezdeményezőként viselkedni vagy kérni.

„Támogatást nyújthat, ha éreztetjük vele, számíthat ránk, ha nem minősítjük, nem presszionáljuk, nem kérjük számon, nem várunk tőle cserébe semmit, csak biztosítjuk arról, hogy elfogadjuk és szeretjük őt” – mondja Boglárka. „Ebben az állapotban, amikor ő maga szégyelli a leginkább magát, vagy elbújna legszívesebben önmaga elől is, ez adhatja a legtöbbet.”

VIDEO 2024 legszebb sminktrendje, a gyöngyházfényű smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»