Ha tojásokról van szó, sokaknak elsősorban a húsvéti időszak jut eszébe. Még az ételek tekintetében is ekkor a leggyakoribb a felhasználásuk, pedig egész évben rengeteg finomság készíthető belőlük. Ha viszont a díszített, időtálló verziókról beszélünk, akkor főleg barkaágakra akasztott festett tojások azok, amelyek népszerűek idehaza. Él azonban egy hölgy Lovason, aki olyan sokoldalúan képes bánni a tojásokkal, hogy abból aztán elképesztően szép és sokoldalú termékek születnek.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Bácsi Gabriella közel tíz éve kezdett el foglalkozni tojások csipkézésével, mára pedig igazán lenyűgöző alkotások széles palettájával büszkélkedhet.
Honnan ered a kézműves termékek iránti szeretete?
Mint minden gyereket, engem is érdekelt minden, szerettem bütykölni, rajzolni, szerettem és szeretem az állatokat. Nem is lehetett volna másképp, hiszen minden nyaram nagy részét paloznaki és lovasi nagyszüleimnél töltöttem, ahol az udvar nyüzsgött a háziállatoktól, és nagy veteményeskert volt.
A lovasi papám (apai) ügyeskezű ember volt, mint az régen nem volt túl szokatlan. Értett a kosárfonáshoz, seprű készítéshez, kisebb bútorokat, székeket készített, a teknőket, hordókat is ő készítette, szőlőt, gyümölcsöt, rózsát oltott. A faluban a disznóölések idején őt kérték segítségül a levágáshoz és feldolgozáshoz. A falusi mulatságokon ő volt a falu prímása is. Akkoriban minden falunak volt saját zenekara, így Lovasnak is.
A paloznaki nagyszüleimnél (anyai) voltak tehenek, lovak is, így ott nem szabadott annyira szeleburdi módon rohangálni. A közvetlen szomszédjukban lakott a nagypapám testvére, aki varrónő volt, nála sok babaruhát, párnát, takarót varrhattunk a babáinknak a lábbal hajtós varrógépével. Minden nagyszülőnél volt külön saját kiskertünk, ahova azt vetettünk, ültettünk, amit csak akartunk, de nekünk is kellett locsolgatni, gazolni, kapálni is.
Nem sepertek félre bennünket, hogy útban vagyunk, hanem mindenhol csinálhattuk ugyanazt, mint a felnőttek, csak kicsiben, így mi is fontosnak érezhettük magunkat, nem találtunk ki egyéb turpisságot.
Ez a fajta élet kitartásra nevelt bennünket, hiszen sem az állattartásnak, sem a kerttel való foglalatosságnak nem ma van meg az eredménye, hanem hónapokkal később. Minden apró mozdulat, tevékenység, amit a két kezünkkel végzünk, ezáltal sokkal nagyobb becsületet nyert. Ez a gyermekkor irányított Herendre is az eredeti szakmámhoz, ahol kitanulhattam a porcelánfestés apróbb kézmozdulatait.
