Életmód / Ezotéria

Ebből az 5 csillagjegyből válik a legrosszabb főnök

Ebből az 5 csillagjegyből válik a legrosszabb főnök

5/5 Vízöntő

A Vízöntő már nem azért került a felsorolásunkba, mert olyan nagyon maximalista lenne, hanem mert teljesen kiszámíthatatlan. Ehhez társul, hogy hajlamos magát pótolhatatlannak feltüntetni, ez pedig minden alkalmazottban ellenállást kelt.

Olyan jól játssza a szerepét, hogy könnyen megtéveszt bárkit, de csak azok látják valódi képességeit, akik nap, mint nap vele (vagy éppen helyette) dolgoznak.

Meglehetősen sok vízöntő kerül méltatlanul főnöki beosztásba pusztán azért, mert jól mozgatja a háttérben a szálakat.

Minderre rátesz egy lapáttal, hogy egyáltalán nem bírja a szabályokat, ezért azokat gyakran csak másokra alkalmazza, magát bármikor könnyen állítja a korlátokon kívülre. Csak azokat a beosztottakat tűri meg maga mellett, akiket nem kell irányítani, hanem zokszó nélkül teszik a dolgukat – ő pedig, mint aki jól végezte dolgát, szépen hátradőlhet.

Oldalak: 1 2 3

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást